Ma olyan mosolyfakasztó történet esett meg velem, hogy még a hajnali fél négyes időpont sem tántorít el tőle, hogy belekezdjek. / Azt nem garantálom, hogy még ma be is felyezem. ;o) /

Amint az ausztráliában lenni szokott, vagy legalábbis velem elég gyakran megesik, beszélgetőpartnereim, ma a La Cita étterem vendégei, megpróbálják kitalálni, hogy honnan van az akcentusom. Ez már alap történet, és ugyebár mind dél-amerikai étteremben nem csoda, hogy valami hasonlót próbálnak beazonosítani. Legutóbb például megkérdezték:
-Kolumbia?
-Nem, európai ország.
-Peru?
Eddig ez vitte a pálmát, de ma újabb trónkövetelő érkezett.
Beszélgetés a következő:
-Találgatunk a barátnőimmel, hogy melyik országból jöhettél az akcentusod alapján.
-És, milyen következtetésre jutottatok?
-Francia?
-Nem, de legalább a kontinens megvan. Annyit segítek, hogy Kelet-Európa.
-Portugál?
-Nos, ennél kevés nyugatabbit mondhattál volna. Keletebbre.
-Málta?
-Még mindíg nem.
További öt próbálkozás.
-Skandináv ország?
-Nem.
-Finn?
-Szerintem ez skandináv ország, tehát nem.
-Norvég?
-Ok, segítek. Felsorolok néhány országot körülötte, hátha az segít. Csehország, Szlovákia, Ausztria, Ukrajna, Románia, volt Jugoszlávia.
További teljesen értelmetlen próbálkozások.
-Ok, leírom a saját nyelvemen az ország nevét és adok fél órát, hogy felhívjatok bárkit, aki segíteni tud.
Leírom, hogy "MAGYARORSZÁG". Természetesen döbbent csend, de ez nem is csoda.
Fél órával késöbb panaszosan közlik, hogy felhívtak vagy négy ismerőst, de még mindíg fogalmuk sincs, hogy mi lehet az ország. Ez is tipikus. Otthon mit csinálnál, ha nem tudsz ilyesmit? Felhívod a "Mi a manó?"-t, vagy más néven "Mi a szösz?"-t, a különleges tudakozót, mint ahogy mi is tettük, mikor ki akartuk deríteni, hogy mi vagy ki is az a Hétszűnyű Koponyányi Monyók. Adtunk is munkát az éjszakai ügyeleteseknek, de 20 perc alatt megtudtuk, hogy a Fehér ló fia című mese egyik szereplője. Ha meg ennyi sütnivalód nincs, akkor legalább olyat hívj fel, akinek van térképe és a körülötte levő országok alapján beazonosíthatja kis hazánkat. A beszélgetés folytatódott:
-Tudok, még valami támpontot adni?
-Rendben, leírom a főváros nevét.
"Buda......"
Felcsillanó tekintet.
-Csak nem Budapest.
-De igen. Szóval melyik ország az?
Örömittas arckifejezés, a tudás birtoklásának boldog tudata.






Bocsi a hatásszünetért. ;o))











-Nepál?
-Ezt most, hogy találtad ki? Nepál fővárosa Katmandu. Inkább megmondom, Magyarország.
-Pedig ezt mondani akartam.
Tehát, most ez a csúcstartó, de szerintem még ezt is lehet fokozti. Az már csak hab a tortán, hogy következő körben még egy kis poént is megengedtek.
-Tudod, mielött megrendeltük az ételt, azt hittem magyar (Hungarian) vagyok, de csak éhes (hungry) voltam.
Fél perc néma csönd.
-Tudod, hungry, hungarian.
-Ja, hogy ez egy vicc volt. Bocsi, még sosem hallottam, azért nem értettem meg először.
Mindez olyan csodálkozó arckifejezéssel és hangsúllyal, hogy az asztal többi tagja hangos nevetésben tört ki.
Annak ellenére, hogy nem voltak földrajzból valami okosak, az ilyen asztalokat szeretem, mert nyitottak és jót lehet velük, rajtuk mókázni. Az már csak egy kis extra, hogy a 9 fős, kihangsúlyozom, AUSZTRÁL asztal $25 borravalót hagyott. Ez azért érdekes, mert itt nemzeti sport 0 azaz nulla borravalót hagyni. Ez azonban még mindíg jöbb, mint amikor egy nagy számlára $1-2-t akarnak adni, mert a semmire legalább rá lehet fogni, hogy ausztrálok. Mellesleg akkor is nulla borravalót adnak, ha külön megköszönik, hogy milyen jó volt a kiszolgálás, megölelnek, puszilgatnak, de borravalót nem adnak. Ennyiben azért jobb a felszolgálás otthon, bár ott elég nehezen tudom elképzelni, hogy a $15, körüli órabért lehessen megkeresni (akár nettóban is).

Most csak ennyi, de, ha így haladok, lesz még folytatás.

Mellékesen megemlítem, hogy meglátogatta a La Citát az engedélyeket ellenörző szervezet. Volt egy kis para, mert az emeleten, melynek befogadó kapacitása a papírok szerint 180fő, "kicsit" több vendég volt. Az ellenőrök szerint 300, a főnökség szerint max 220fő. Végül is teljesen mindegy, de hajnali fél egykor bezáratták a helyet.. Holnap, reggelre vagyok beosztva. Remélem, nem kelek fel potyára. ;o)

Szeretném kicsit gyakoribbá tenni a bejelentkezéseimet, de annyira kevés időm van az írásra, hogy az már elekeserítő. Mindegy, a lényeg, hogy megint írok és van akit elszórakoztatok és van akinek csak a postaládáját töltögetem, mert levél nem nagyon érkezik.

Gondoltam, nem szakítok a hagyományokkal és írok egy keveset munka témakörben. ;o)
Pillanatnyilag felhagytam az ügynökségekkel való dolgozással, de van néhány történet, ami velük esett meg és nem szabad kinagyni.
A legsúlyosabb eset egy súlyos parti volt, melynek során a 21. szülinapját ünneplő hölgyeményt a saját édesanyjának gondoltunk. A teljes személyzet nemzetiségtől és vallási hovatartozástól függetlenül tett néhány észrevételt. A legjobbakat megosztom veletek, bár biztos lesz aki szerint ez bunkóság, akkor ez elkerülhetetlen volt. A teljességhez az is hozzá tartozik, hogy a család minden tagja verte a 150kg-ot, kivétel a 9 éves hugicát, aki alig nyomott többet a becslések szerint, mint 110kg. A szülinapi torta egy barbi volt körülölelve marcipánnal. Kicsit irónikus volt. Tehát a megjegyzések:
"Közölték vajon velük, hogy a Luna Park ezen része cölöpökre épül? Biztos van súlyhatár."
"Ha netalántán belezuhanunk az öbölbe, mentsétek meg a bálnákat!"
"Kamionnal jöttek?"
"Vágjatok nagyobb ajtókat."
A következő kettő az RSA (helyi alkoholfogyasztást limitáló szabályozás) és az esküvők összefüggéseit taglalja. Az első esetben már előre kalkulálható volt a probléma, bár nem teljesen a várt formában érkezett. A vendégek bejövetele elött a szervezők egy üveg Whiskey-t tettek minden asztalra, aminél általában tizen szoktak ülni. Ebből kapásból számolható, hogy mindenkire két-három feles néven futó 30ml-es adag jön ki. Nos, az örömapa gondolta, hogy rendesen megünnepli az esküvőt, hiszen nem minden nap megy férjhez a pici lánya. Torok nem maradt szárazon, nekünk viszont szem nem maradt szárazon, ugyanis annyira sikerült eláztatnia magát, hogy a kanapén sem bírt feküdni, amire segítséggel került. A supervisor természetesen nem szórakozott annyira jól, mivel itt nem igazán lehet ittas embereket kiszolgálni és amennyiben ez történik akár $5000 is lehet a büntetés (egyénenként). Mindegy, az eset ugyan szomorú, de a kutyapózban nyögdécselő, mászkáló örömapa elég mókás látványosság volt a többi rendezvény résztvevőjének számára is.
A második esetben a menyasszonynak sikerült úgy a pohár fenekére nézni, hogy elhasalt a táncparketten. Megesik az ilyesmi, ha úgy iszod a vodkát, mint a vizet. Szóval az elhasalás után odajött néhány közeli ismerőssel a bárhoz, hogy leöblítsék az ijedelmet. Mire közöltem, hogy nem szolgálhatom ki, mivel ez az RSA. Erre mosolyogva bemutatkozott, hogy ő a menyasszony és ő pedig inni akar. Gondoltam veszem a lapot és bemutatkoztam, hogy én pedig a báros vagyok, aki nem ad neki inni. Ez a bemutatkozósdi még vagy háromszor lezajlott, mire nagy nehezen egy pohár víz társaságában elsétált a bártól. Egy perc múlva megjelent a társaság egyik tagja, hogy vodkát szeretne. A munkám része, hogy megjegyzem, hogy ki mit iszik a hatalmas, néha már öt italt is felsorakoztató kínálatból ezért rákérdeztem, hogy miért váltott a pezsgőről vodkára? A barátnőjének lesz. Ok, de ha a menyasszonynak adod, kidobatlak. Persze, tudja a szabájt. Öt perc múlva jön vissza, hogy szeretne még egy vodkát. Mondom neki, hogy elég érdekesnek találom, hogy a menyasszony elött ott díszeleg az üres vodkás pohár. Nem tud véletlenül valamit róla? Erre röhögve közli, hogy lehet, hogy rossz volt. A röhögés csak addig tartott, amíg a biztonságiak ki nem vezették. Na, nem nekem van ilyen hatalmam, hanem a Licence manager állt a pultnál, mikor a kis beszélgetésünk zajlott, aki egy hanyag mozdulattal jelzett a biztonságiaknak, akik szépen kitessékelték az urat. Nekem tetszett. ;o))
Az ausztrálok sörfogyasztására jellemző, hogy a mai napig nem tudom megszokni, hogy kiöltözött hölgyek üvegből isszák, vedelik a sört. Ezért is okozott nagy meglepetést, hogy egy rendezvényen majdnem minden hölgy borozott és aki sörözött, a férfiakkal egyetemben, pohárból tette mindezt. Teljesen Európában éreztem magam.
Nagy általánosságban eluralkodott a fejetlenség és az unalom a Luna Parkos rendezvényeken, ezért is döntöttem a mellett, hogy megpróbálok másik munkárt keresni. Azért az is hozzátartozik, hogy ismét Mikivel dolgozhatom és meghívtak, hogy dolgozzam a La Cita nevü latin, dél-amerikai étteremben. Egy virtuális sétát ti is tehettek a www.lacita.com.au webcímen. Szóval ez az új munkahelyem és remélem, hogy sikerül egy jó szerződéssel náluk is maradnom. A személyzet jó, csak gyakran cserélődik és pillanatnyilag az egyetlen felszolgáló vagyok, akinek van tapasztalata vagy legalább elképzelése, mi zajlik a éttermi részen. Ez kicsit fárasztó, de segíthet egy jó szerződés kicsikarásában.
Itt esett meg egy reggel, hogy egy kedves, ázsiai nénike elémtoppant és mondott valami érthetetlen szót. Gondolta, hogy az én angolommal lehet probléma és közöltem, hogy nem igazán értem. Ezt még kétszer eljátszottuk, mire elsétált és a turistákat, valamint a vendégeket kezdte el kérdezgetni, akik szintén értetlenül néztek rá. Megoldandó a problámát odasétáltam egy papírral meg egy tollal, hogy lehet, hogy velem van a baj, de ha leírja, hogy mit keres, lehet, hogy tudok segíteni. Na, leírta. Nem lettem okosabb, mert mindezt kínaiul tette. Úgy nézek én ki, mint egy kínai? Látva értetlen arckifejezésemet, további két betűt vetett a papírra: WC. Ez már segített, hogy kitaláljam, mit is szeretne.
Az utolsó kis történet annyiban tartozik a munkához, hogy néhány kollégát búcsuztattunk, mikor is hajnali kettő körül úgy döntöttem, hogy nekem ennyi elég volt és kisétáltam a Darling Harbour közelében, egy kis utcában hagyott kocsinkhoz. Közel kerülve, szomorúan kellett konstatálnom, hogy Ablak elvesztette a névadását szolgáló jobb oldali szélvédőjét egy Heinekenes üveggel történő agresszív találkozás során. Eme kegyetlenség kiváltója a kézifék karja alatti, aprópénz tartására szolgáló bemélyesdés, közel $30 körüli tartalma volt. Egyik részről sajnáltam, hogy egy ilyen "semmiség" miatt bezúzták az ablakot, másik részről örültem, hogy nem lett nagyobb kár. A csere $130-ba került. A rendörség segítőkészsége azért említésre méltó. Betelefonáltam a 000-ra ami az általános segélyhívó, ahol megkérdezték, hogy mentő, tűzoltó, vagy rendőrség. A rendörség kiválasztása után alig 5 perccel, már beszélgettem is az ügyintézővel, aki felvette az adatokat, kétszer visszakérdezte, majd adott egy regisztrációs számot, hogy érdeklődés során mire hivatkozzak. Búcsuzkodás során megkérdeztem, hogy most akkor mi a helyzet. Meg kell várnom a rendőröket, amíg kijönnek? Miért is? - kérdezte. Újlenyomat, tárgyi bizonyíték? Ja, a miatt ne aggódjak, nyugodtan vigyem haza a kocsit, takarítsam ki, csináltassam meg és ha szükséges, majd keresnek. Jó fejek, milyen újlenyomatot akar levenni, ha már kitakarítottam a kocsit. Ez egy kicsit otthoni hangulatot hozott a mindennapjaimba, de nem okozott komoly gondot az újlenyomat levételének rejtélye, mivel a mai napig nem jelentkezett senki. Talán elöbb arra várnak, hogy valaki önként jelentkezik, hogy mennyire sajnálja, hogy egy rossz pillanatában betörte a szélvédőt.

Változatosságnak megemlítem itt a végén a szakácssulit, ami nem lenne nagy gond, ha nem angolul kellene tudni mindent, vagy franciául. Elég hülye érzés, mikor megkérdezik, hogy ki tudja, mi az a rántás. Nézek nagy bután ki a fejemből (ebben megeggyezünk az indiai és bangladesi diáktársakkal), mire elkezdi magyarázni, hogy miröl is van szó, én meg elkezdem csendben a fejemet verni a falba, hogy még ezt sem tudom.
Túlestem az első gyakorlati vizsgán is, ami az elötte írt elméleti teszttel együtt 85% lett. Eléggé a szánkba rágták elötte, hogy mi is lehet a tesztben, ennek ellenére sikerült néhányaknak elhasalni a vizsgán.

A hétköznapokra rányomja bélyegét, hogy az időjárás kiszámíthatatlanul változik, mégpedig elég széles skálán. Néha hideg van, de általában baromi meleg van, valamint olyan magas a páratartalom, hogy folyamatosan izzadok. Mi lesz itt nyáron?

Lakótársaim nyomására és a lányok között egyre gyakoribb viták miatt, ma meg kellett kérnem a brazil lakótársamat, hogy két héten belül költözzön ki. Nem kívánom senkinek, hogy ennyire kellemetlen szituációba legyen. Sírt, kiabált, de igazából nem tudtam vele mit kezdeni, mert nem volt választásom. Nagyon kellemetlen volt két okból is. Egyik részről nem szeretem az ilyen szituációkat, másik részről, nekem nem volt konkrét problémám vele. Persze a csajok szerint ez a reakció várható volt egy latinamerikaitól, de nem nekik kellett vele közölni a hírt. Még jó, hogy én vagyok a háziúr, mert nem sok beleszólásom van az itthoni döntésekbe. Kezdünk kis családdá kovácsolódni. Eszembe jut Koós Jánso egyik paródiája: A férjek egyenjogúságát, követelve követelem én. Még férj sem vagyok, de már elnyomnak a nők. Mi lesz itt még késöbb?

Most ennyi, de még jelentkezem. Valamikor biztosan. ;oP

Bekövetkezett a nagy esemény, a mai nappal lejárt a vízumom. Ezt rengeteg dolog előzte meg, amelyet most megosztok veletek, ezért készüljetek egy hosszú levélre, de mindenek elött MEGHOSSZABBÍTOTTAM A VÍZUMOMAT 2007. 11. 07-ig.

Nézzük akkor a dolgokat kicsit csoportosítva, majdnem sorjában.

Mivel mindíg a munkáról írok, gondoltam változtatok egy kicsit a sorrenden és a vízumügyintézéssel kezdem. Lakótársam, Peti szenvedését a vízumhosszabbítással látva, felkészültem a legrosszabra, így az elvárt összeg duplájával rendelkeztem a bankszámlámon, meghosszabbítottam a diák betegbiztosításomat, kifizetem a sulit, elmentem a kötelező orvosi vizsgálatra és beadtam a hosszabbítási kérelmemet a bevándorlási hivatal internetes oldalán keresztül. Peti közel hasonlóképpen járt el, csak neki még valamivel több, mint két hónap volt a vízum lejártáig és még nem volt itt egy éve. Kifogott egy "szimpatikus", indiai nemzetiséggel megáldott ügyintézőt, aki nem igazán szimpatizált vele, ezért mindenbe belekötött. Peti hazament két hónapra, de elötte abban maradtak, hogy az ügyintéző keresi, hogy mikor menjen be az új vízumért a lejárathoz közelebb. Peti már vissza is jött, de az ügyintéző nem kereste, ezért felhívta, hogy ugyan mi a helyzet. A fálháborodott válaszban az ügyintéző kifejtette, hogy van más dolga is és a két hónap alatt Peti már túllépte az egy éves ittartózkodást, ezért elküldte orvosira. Ez valamivel több, mint három héttel a vízum lejárta elött történt. Már csak két nap maradt hátra a vízum lejártáig, mikor addig ugrattuk Petit, hogy rászánta magát egy újabb telefonra. Ezúttal már valóban dühödt válasz érkezett, hogy jó lenne, ha megértené, hogy majd ő keresi, ha eldöntötte, hogy mi lesz a vízumával. Ezt követően már simának nevezhető módon megérkezett az e-mail, hogy fáradjon be az irodába, ahol beragasztották a vízumát.
Képzelhetitek mennyire voltam betojva, mikor eljött az előre egyeztetett időpontom a bevándorlási ügynökkel. Na, ez addig tartott, amíg meg nem láttam a tőlem valamivel fiatalabb ügyintéző srácot és az asztalát, tele Simpson figurákkal. Egy kis beszélgetés a hiányzó figurákról a készletből, nagyon gyors átfutása a kért iratoknak és alig 10perc alatt már az útlevelemben figyelt a kengurus vízumom. Akinek aktuális, legalább ilyen gyors ügyintézést kívánok!

Ezek után a jó hírek után nézzünk egy kis bosszúságot.
Két ügy is van. Az első a sulival, a második a kocsival kapcsolatos.
Nem csak magyar tulajdonság, de nálunk azért biztosan jellemző, hogy a legjobb árat próbáljuk elérni. Erre nekem a suli hosszabbításánál nyílt lehetőségem, ügynökségváltás keretében. Kaptam egy olyan árat, ami nem igazán passzolt a suli rendszerébe, ezért a normál árat tüntették fel a befizetésnél. Fél évvel késöbb a következő befizetéshez fölballagtam a suli pénztárába, kértem, hogy állítsák ki a csekket, majd ennek kifizetése után nyugodtan távoztam. Közel fél év elteltével, két hónappal a suli vége elött kaptam egy kedves levelet, amiben felszólítottak, hogy ugyan fizessek már be a tankönyvekre $200-t, mert azt én elmulasztottam. Gondoltam, kamatoztatom az iskolában tanult dolgokat az életben is, ezért felmentem a pénzügyi osztályra, ahol egy kedves, idótán mosolygó hölgynek kifejtettem, hogy ugyan megértem az iskola álláspontját és talán még jogosnak is tartom a követelést, de businesst tanítanak nekünk és ugyebár itt is van olyan, hogy pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el. Szerintem ez mindkét irányban érvényes. Én sem követelhetek rajtuk pénzt, ha a befizetés után egy héttel egy akciós árral jelennek meg a piacon és szerintem az sem fair, ha késöbb közlik, hogy bocsi, de ez és ez a tétel lemaradt a számláról. Üzleti életben persze, hogy megpróbálod kiköszörülni a csorbát, de ha már egyszer ez történt, le kell tudni nyelni a békát is. A hölgy a mosolygáson kívül nem sokat tudott tenni, de megkértem, hogy hozzon össze egy időpontot a főnökével, hogy neki is elmondhassam érveimet. Két hét nyugalom után kaptam egy levelet, hogy most már $300-t kell befizetnem, különben jelentik a Bevándorlási Hivatalnak, hogy nem fizettem ki a teljes összegét a tandíjamnak, minek következtében kénytelenek lesznek visszavonatni a diákvízumomat. Nem mondhatnám, hogy nyugodt voltam, mikor felmentem a pénzügyi osztályra, ahol kifizettem a $300-t, viszont közöltem, hogy ezt elfogadhatatlannak tartom és szeretnék beszélni valakivel aki megválaszolja a kérdéseimet. Hogy lett a $200-ból, $300, amit helyben kiszámolva is csak $250-nek kellene lennie, a megmagyarázott $300 helyett? Ez úgy jött ki, hogy az első alkalommal én kértem a sulit, hogy $100 haladékot adjon a $3.300-os összegből, amiben a tandíj és a könyvek ára van benne, valamint amikor másodszor felmentem, nekem kellett volna megmondani, hogy mennyit kell fizetnem, ezért lemaradt a $200 tankönyvdíj. Nekem mindkettő sántít, hiszen magamat ismerve, nem igazán tartom elképzelhetőnek, hogy kifizetek egy nagy összeget és utána $100-ra hitelt kérek. A második esetben pedig úgy kellett volna tudnom, hogy mennyit kell fizetnem, hogy a suli még fél évvel késöbb sem volt igazán képben, hogy mennyit is kell fizetnem, valamint a kezembe volt egy olyan számla ami szerint, nekem jóval többet kellett volna fizetnem, mivel még nem tartalmazta a kedvezményeimet. Kezd hosszúra nyulni, ezért inkább csak röviden. Másnap kaptunk egy kérdőívet, amiben kifejtettem a véleményemet. Erre másnap már reagált is az igazgató, hogy kivizsgálják a dolgot és értesítenek. Két hét után megkérdeztem, hogy meddig vizsgálódnak még, mire közölte, hogy átadta az ügyet a pénzügyi osztályvezetőnek. Újabb két hét után felhívtam a pénzügyest, aki közölte, hogy Európában volt és nem volt ideje foglalkozni vele. Közöltem, hogy ezt telefonon nem fogjuk tudni megbeszélni és igazán értékeltem volna, ha a titkárnője felhív, hogy Európában van. Nem vívtam ki nagy szeretethullámot ezzel a bulldog módszerrel, ugyanis az eddig segítéget nyújtó kolleganő személyes támadásnak értékelte a szélmalomharcomat és ennek hangot is adott egy kedvesnek éppen nem mondható telefonhívással. Ezt egy személyes találkozó követte a pénzügyi oszályvezetővel, aki igéretett tett, hogy kivizsgálják az ügyet egy hét alatt. Egy hónap után bementem a suliba, hogy közöljem, nagyon köszönöm a semmit, de a sérelmemet elküldöm a suli londoni központjába és felteszem a netre is, mert elfogadhatatlannak tartom ami itt folyik, főleg, hogy nekik ezt tanítani kellene. Fél óra múlva hívtak, hogy "tegnap" postázták a levelet számomra és abban benne van minden. Nos a minden egy $50-s csekk és egy kimutatás, hogy túlfizetés történt. Ennyi, de azért tanúlság, hogy minden papírt meg kell tartani és minden megállapodásról, árkedvezményről írásos feljegyzés kell, hogy miért is ennyi az összeg.
Ez tényleg hosszú lett, de ez történt. A kocsis történet rövidebb. Még hónapokkal ezelött elvontatták a kocsit, mikor lerobbantam a buszsávban. Hagytak is rajta egy büntetést, amit kifizettem, de nem tudtam, hoy egy azonos összegű csekknek kellett volna lennie a szélvédőn a vontatás miatt is. Ezt késöbb postázták, de nem akartam kifizetni és nem is tettem. Erre néhány napja kaptam egy levelet, hogy ezt már ne hagyjam figyelmen kívül, ugyanis törlik az összes nevemen lévő gépjármű forgalmiját, ha nem fizetek. Mivel ezt nem akartam, így az eredeti összeg közel dupláját fizettem ki a késedelem miatt. Tanulság, hogy fizesd ki a büntetést időben, vagy járj utána, hogy miért is jön a felszólítás.

Vidámabb téma. Befejeztem a Retail Management Advance Diploma kurzusomat és elkezdtem a szakácsképzést. A legnagyobb kihívást az angolul sem tudott konyhai eszközök franciául történő beazonosítása, megtanulása jelenti. Szerencsére itt is csak 3 napot kell suliba járnom, de de sajna 7 órát naponta, amit egy kicsit nehezen viselek a 4 órás sulik után.

Megtettem első vásárlásaimat az e-bay-en. A legelső egy tanulópénz volt a gyakorlatlanságomnak, ugyanis Coca-Cola dobozokat gyűjtök és Warcraft-ot játszom. Nem túl rég megjelentek a kínai üzletekben a Coca-Cola limitált darabszámú Warcraft nyomatú dobozai. Más dobozokkall egyetemben összesen 36-ot vásároltam $9-t. Micsoda üzlet ez egy gyűjtőnek, csak nem ellenőriztem, hogy mennyi a postaköltség. Nos ez a kis figyelmetlenség $35-ba került, de még így is baromira örültem, mikor végre megérkeztek és tovább növelték az amúgy is több, mint 200 féle különböző Coca-Cola dobozt tartalmazó gyűjteményemet. Vettem azóta farmerdzsekit $10-t (postaköltséggel), Ponyvaregény DVD-t és még néhány hihetetlenül fölösleges, de ennek ellenére nekem fontos dolgokat.

Munkáról most nem írok, mert így is baromi hosszú, de nem hagyhatom ki, hogy az éjszakai lepkékre hasonlító rovarok szállták meg (szó szerint) a toronyházat, ahol lakom. Egyik este, szokás szerint nyitva hagytuk az üvegezett erkély ajtaját. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy valami nagy mozgolódás van kint. A lepkék, mint valami felhő verődtek neki a szobát és az erkélyt elválasztó üvegajtónak. Ez még nem lett volna nagy probléma, viszont nappal megpróbálnak elbújni, így az erkélyen eddig tárolt cuccokat be kellett költöztetni a lakásba, mert hemzsegtek a ruhákban, a műszaki cikkek és a cipők dobozaiban. Most, már lenyugodtak kicsit a kedélyek, mivel nappal kitessékeljük az erkélyen rekedteket, akiket megtalálunk, este pedig zárjuk az erkélyajtót is. Gondolom, számít az is, hogy hideg van, így jóval lassabbak és könnyű elkapni őket.

Van még néhány történet munkával kapcsolatban, de erről csak a következő levélben.

Annyira telik az idő, hogy az felfoghatatlan. Lassan, október 6-án lejár a vízumom és még mindíg nem tudom, hogy mi legyen a következő lépés. Sakkban már felállítottak volna az asztal mellől, hogy ugyan adjam már át a helyemet valaki másnak aki még ebben az évezredben fog lépni. Gondoltam ennyi nyavajgás elég is, de azért ide írom még, hogy ismételten sikerült megbetegednem ami a régóta halogatott levélírás miatti szégyenérzetemmel párosulva, ezen levelem megfogalmazásához vezetett. Szenvedjétek csak a körmondatokat, ha már alig ír valaki. (TISZTELET A KIVÉTELEKNEK, AKIKTŐL ELNÉZÉST A LASSÚ VÁLASZOKÉRT!!!!!!)

Miröl is szolhatna egy 4 hetes suliszünet után a levelem (meg egyébként is), mint a munkáról. Párkapcsolatról nem írunk, hiszen ez egy mindenkinek szóló e-mail és naplórészlet. A suli szokás szerint unalmas, bár a tanárunk még mindíg többet próbál tenni az ügy érdekében, mint más szakok tanárai. Követelni sem követel szökőárszerűen, mint a Business szakon, ahol két hét van egy 24 oldalas marketingkampány kidolgozására, melyet Power Point prezentációval kell egybekötni, ami nem lehet kevesebb, mint fél óra. Még mondjátok ezek után, hogy csak az egyetemeken követelnek. Mellesleg nem nagyon lehet a többiek hátamögé bújniuk, mivel csak öten vannak most egy osztályban.

Szóval munka. 20 hónap alatt sikerült elérnem azt, amit otthon közel tíz év alatt sem, hogy olyan változatos formákban szűnik meg a munkaviszonyom, hogy azt nem is gondoltam volna.
Hungarian Steak House, Double Bay --- bezárt az étterem egyik napról a másikra
Café Mia, North Sydney --- eladta a tulajdonos az üzletet, az új tulajdonos továbbalkalmazta a személyzetet
Café Mia, North Sydney --- sikerült elérnem, hogy kirugjanak, bár nem akartam
Clifford Wallace Agency, CBD --- állományban vagyok ugyan, de nem dolgozom már rajtuk keresztül a Luna Parkban
Cabinet Catering Pty Ltd, Milsons Point --- fölvásárolta egy másik cég, az alkalmazottak zömét átvéve a Luna Park alkalmazotti körébe
Szóval pillanatnyilag a harmadik cégnek dolgozom a Luna Parkban azonos beosztában és kollégákkal, de most már a Luna Park alkalmazottjaként. Mellesleg a Luna Parkot is felvásárolta az a befektető, aki a Cabinetet. Ez annyiban érdekes, hogy a Cabinet is megmaradt, mint különálló cég, de tudomásom szerint alig van alkalmazottja.

Egy kicsit részletezve a dolgokat:
Decemberben, miközben még javában tombolt a rendezvényes szezon a Luna Parkban, ajánlottak egy kávézós munkát a Cafe Mia-ban. Nem akartam elfogadni, de a tulaj felhívott, hogy kellene neki egy ember sürgősen és ha tudom, segítsem ki. Jól jött a lehetőség a suliszünetben egy kis extra pénzkeresetre, meg tudtam, hogy a rendezvények ideje hamarosan lejár. Nagyon megszerettem a helyet, ahol egyedüli magyarként kénytelen voltam egy kicsit beleerősíteni az angol nyelvbe, mivel a többiek mind ausztrálok voltak. Jópofa volt, hogy a velem szinte egyidőben kezdő nyugat-ausztráliai szakácsot a tulajon és rajtam kívül alig értették a kollégák. Igaz, hogy ugyan visszamondani vissza tudtam néha, hogy mit mondott, amit a többiek meg is értettek így, nekem "csak" a fordítással voltak néha problémáim. Az én akcentusom is okozott néhány mókát, mikor a prawn salad konyhába történő bekiabálása után megérkezett egy brown (barna kenyéren) salad. Volt nagy értetlenkedés, hogy ki rendelte és ki csinálta. Be is lett vezetve, hogy minden rendelést le kell írni. A horvát gyökerekkel rendelkező, de már ozi főnökkel és a többiekkel olyan viszony alakult ki, hogy engem simán bestiának, ostobának, míg én a főnököt (lehet, hogy nem helyesen írom) divjak (hülye), valamint zamantoni kuracz (ostoba f@sz) néven szólítottam. Természetesen minden megbántás nélkül. Megtanultam még, horvátul, hogy "kapsz egy pofont": csapat pul glávul, valamint ők is megtanulták, azt megkérdezni, hogy "Hogy vagy? Jól." Ezt az idilt törte ketté a (nem tehetek róla, valamit írnom kell, még ha rasszistázni is fognak néhányan) kínaiak megérkezése. Pénz van amennyi kell, tapasztalat is piaci árulásban, de kávét még életükben nem főztek, a vendéglátáshoz pedig semmi közük. Két hónapig tanulták az üzletet, mikor Allen a régi tulaj végérvényesen elhagyta csapatunkat. Mint egy rossz szappanoperában szokott lenni, elindult a lázadás. Nem az alkalmazottak, hanem a gépek részéről. Két hét leforgása alatt tönkrement a hűtő, a légkondi, a mosogatógép, a szeletelő, valamint a grillsütő. Mindegy, további két hónapot dolgoztam velük, mikor péntek délután, a következő heti beosztásom helyett az arra a hétre vonatkozó fizetésemet kaptam meg. Nem esett jól, hiszen rengeteget segítettem nekik az üzlet beindításában, a kávéfőzés rejtelmeinek elmagyarázásában, valamint az üzlet mikéntjének tisztázásában, de azt is tudtam, hogy ez az idő is hamarosan el fog jönni, csak bíztam benne, hogy kicsit késöbb.Valószínüleg nem segített, hogy nem vittem ki olyan kávét, ami Flat White volt, csokival megszorva, hogy már pedig ez Cappuccino, valamint, hogy nekem minden új termék $1, ha engem kérdeznek, hogy mennyiért adjuk el, hiszen ők tudják, hogy mennyi a beszerzési ára és mennyit akarnak keresni rajta. Mindenesetre én voltam náluk a leghosszabb ideig alkalmazásban a régi gárdából.

A Luna Parkban alig akadt munka az év elején a Clifford Wallace-val, ezért elhatároztam, hogy kivárom a cég és a Cabinet közötti megállapodásban szereplő 3 hónapot és utána átszerződök a Cabinethez. 2 nappal a 3 hónap lejárta elött hív a Cabinet, hogy ne törődjek a megállapodással, mely szerint nekik $4.000-t kell fizetni a Clifford-nak, de azonnal menjek be, mivel kaptak egy bírót (nem tudom, hogy mi a magyar megfelelője), aki ellenörzi az esti rendezvény lebonyolítását. Ez azért is érdekes, mert ilyen általában csak egyszer van egy cég életében és amennyiben itt hibáznak és negatív kritika jelenik meg a cégről, akár le is húzhatják a függönyt. Nos így estem át az életem "legfontosabb"-nak titulált rendezvényén. A legek sora ezzel még csak elkezdődött, mivel két héttel késöbb, már, mint új cég, szintén bírót kaptunk, így újraélhettem a "legfontosabb" rendezvény érzését.
Ezt követően jött az általam "legunalmasabb"-nak nyilvánított, melynek során egy töllem nagyobb bicepszekkel és férfiasabb testalkattal "megáldott" transzvesztita próbálta egy kvízműsor során ébren tartani az egyik neves bank vezetőit. Lehet, hogy nekik tetszett, de kívülről halálra untam magam.
Jött a "legnegatívabb viszhangot kiváltó" rendezvény. Ez nem volt más, mint egy lány 18. szülinapi bulija, amin, mint báros dolgoztam. A supervisornak már egy ideje voltak véleményei a rendezvényekről és a kollegákról, aztán, hogy ezért, vagy ettől függetlenül, de kicsit megszivatták, ugyanis alulkalkulálták a személyzetet. Egyetlen bárosként jégkásás koktélt kellett pezsgőspohárban, díszitve, rendelésre elkészíteni, valamint volt egy alkoholmentes koktél is díszitve és az elmaradhatatlan sör, bor, pezsgő, üdítő repertoár. Itt létezik egy RSA, amely szabályozni próbálja a féktelen alkoholfogyasztást úgy, hogy a kiszolgálókat bünteti, ezért megpróbálunk e szerint eljárni. Gondolj bele, milyen voltál 18 évesen, mikor már legálisan ihattál és a bárban minden ingyen volt. Belegondoltál? Akkor képzeld hozzá, hogy valamivel többen, mint százan érkeznek a bulira és egyedül vagy a bárban. A supervisor adott mellém némi segítséget, hogy oszlassuk a kialakult csődületet, mikor a főnöke közölte, hogy csak én maradhatok a bárban, mivel így túl gyors a kiszolgálás és már most vannak akik ittasak. Egy órával a nyitás után be kellett zárni fél órára, mivel vetítés volt a nagylány életéről, valamint beszédek. Kb. 20 másodpercenként kérdezte meg valaki, hogy mikor nyit már ki a bár. Az utolsó beszédnél, már vagy huszan álltak a bár elött, hogy az utolsó mondat elhangzásakor magukhoz ragadhassák italukat. Újabb 40 perc elteltével a supervisor a szerződés szerinti idő elött fél órával véglegesen bezáratta az alkoholkiszolgálást, mivel kontrolálhatatlan volt, hogy ki issza meg a kiadott italokat. A még józanok kérték ki az italt, majd a tömegben a részegeknek passzolták. Szép kis kalamajka alakult ki. A biztonságiak a rendezvény felénél már nem adtak azonosító karszallagot annak a vendégnek sem, aki jogosult lett volna alkoholt fogyasztani, mivel a Luna Park rendészei kötelesek voltak kihívni egy csapat fiatalra a rendőröket, akik között volt fiatalkorú is elég rendesen elázva. A legjobb, hogy a bár bezárása után egy perccel a lány mamája is közölte, hogy álljunk le a piákkal, mert gondok vannak a társasággal, ennek ellenére egy 8 oldalas reklamáló levélben fejtette ki véleményét a rendezvény lebonyolításáról. Gondolom az is közrejátszott ebben, hogy a gyermekei könyörögtek neki, hogy nyittassa ki a bárt, hiszen mennyire égés a barátaik elött, hogy nem ihatnak mást, csak üdítőt. A Cabinet elég komoly összeget fizetett nekik vissza. A tanulság, hogy, ha be akarsz rugni a szülinapodon úgy, hogy abba ne szoljanak bele, akkor azt otthon tedd.
A "legrosszabbúl megszervezett"-ről és a "leggyengébb személyzettel lebonyolított" rendezvényekről már nem is írok, mert ezeket még felül, illetve alul lehet teljesíteni, ahogy a mostan személyzetet és szervezettséget elnézem.

Néhány rövid kitérő és befejezem:
Mosoly. Ez nagyon szíven ütött egy Mo-i ozi hölgytől, hogy elég nehezen fogok boldogulni itt a vendéglátásban, ha nem mosolygok, hiszen itt mindenki élvezi az életet. Na ez egy nagy baromság. Itt is megvannak az embereknek a hétköznapi kis problémáik, amik ugyan más mértékkel mérhetőek, mint otthon, de azért vannak. Próbálj ki egy korai metró vagy buszjáratot és észreveheted, hogy itt sem vigyorognak az emberek mint az idióták. Ők is átérzik a korai kelés "örömeit" és, ha nem is nyavajognak annyit, mint otthon a magyarok, itt is szóbakerülenk negatív dolgok, ha már valamennyire közel kerültél hozzájuk. Igaz ugyan, hogy kevésszer hangzik el a mennyire utálom a munkámat, főnökömet, a reggeleke, a szomszédot és az egész világot, de azért nekik is van bajuk.
Szélvédőmosás. Kocsival járok, így mostanában tünt fel, hogy itt is vannak "leleményes" ?hajléktalanok?, akik kocsik szélvédőjének megkérdőjelezhető minőségű letisztításából próbálnak megélni, vagy egy kis extra jövedelemre szert tenni. Eltérés a magyar kollégákkal szemben, hogy nem nyomulnak a pénzért. Ha adsz, elfogadják, de, ha nem adsz, akkor sem éreztetik veled a megvetésüket. Így döntöttél, ez van.
Csótányok. Ezen rovarok képezik kicsiny kolóniánk háziállatait, ugyanis minden igyekezetem és a csótányirtós hapsi igyekezete ellenére, valamint az extra csótányirtók beszerzése és használata ellenére is állandó lakóinká váltak. A németek heves tiltakozása ellenére is, miszerint Németországban nincsenek csótányok, nálunk a german nevű faj található meg. Ez azért "jó", mivel egy normál csótányirtás akár már $50-től kifogható garanciával, míg ezen faj megemlítésére az ár $300-ra ugrik. Mellesleg a garancia abból áll, hogy kijönnek elvégezni ugyanazt a procedúrát, amire már elsőre is könnyesre röhögték magukat a csótányok.

Olyan régen történtek dolgok, amikről csak egy-egy szót irtam fel, hogy már nem is igazán aktuálisak, de azért ide írom őket, hogy esetleg majd szóban elmondjam, ha hazamentem:
Bondi Beach szoborkiállítás
Zoknik
Laptop szerelés
Karácsony
Szilveszter
Lion King
Blue Mountains
Avoca Beach
Lord of The Ring kiállítás
La Parouse
Magyar kaják (kocsonya, tejfeles csirke, zöldborsópörkölt ...stb)
Akcentus

Azt hiszem mára ennyi elég , de azért nem marad ez folytatás nélkül!

Mikiről és a vele kapcsolatos eseményekről fogok írni, ahogy azt már korábban jeleztem. Egy kis emlékezet-frissítésként ő volt a munkatársam és lakótárasam valamivel több, mint egy évig. Úgy gondolom, hogy a rokonok, ismerősök és barátok félvilágnyi távolsága miatt itt szorosabb barátságok alakulhatnak ki, mivel igen kevés emberre számíthatsz igazán. Nem merném állítani, hogy Mikire mindíg lehet számítani, hiszen legalább olyan link, mint én, de ha gáz van azért tudom, hogy ki az első szám akit megpróbálok felhívni. ;o)

Kicsit természtesen az én dolgaimra és elképzeléseimre is vetítem következőket, de ez engedtessék meg nekem. Szóval az egész úgy indult, hogy a kiérkezésem első hetében beballagtam a Double Bay-ben található és akkor még üzemelő Hungarian Steak House-ba. Na ekkor még nem jött az isteni felismerés, hogy micsoda barátság lesz, de pozitív jelnek vehetem, hogy felvettek.

Teltek múltak a hetek, míg egyszer csak úgy alakúlt, hogy én lakótársakat, a Sanyi (szintén volt kolega) és Miki pedig lakást keresett. Nálunk csak egy hely volt biztos és mire a másodikról is kiderült, hogy szabad lesz, addigra Sanyi talált magának szállást, így csak Miki költözött. Következtek az eseménytelen, boldog munkás hetek. Az együttlakás újabb tapasztalata volt, ami inkább csak egy megerősítése egy régebbinek, hogy a csajok jobban ragaszkodnak egy olyan pasihoz, aki le sem .... őket, mint ahhoz, aki a tenyerén hordozza őket. A női olvasótábor hatalmas felzúdulása ellenére, ha mélyen magukba néznek, belátják, hogy van benne valami. Ez csak általánosítás, de ha harcolni kell egy pasiért, az nagyobb kihívás, mint amikor a pasi próbál megtenni mindent. Ez azért volt érdekes, mert független a nációtól. Ezen kis kitérő, valamint a hetek előrehaladtával rájött Mikire az őrület, hogy a sulija befejeztével hazamegy 2 hétre Mo-ra és utána a Central Queensland University Gold Coast-on található intézményében fog tanulni.

Felvetődött a kérdés, hogy miért éppen Gold Coast, mikor itt fix munka van, haverok, akik közül néhányan éppenséggel szintén a CQU diákjai, valamint normális lakás. Na, itt jön az általánosítás, Miki válaszából. Sokan jövünk ide, hogy találjunk itt valamit. Nem tudod megmondani mi az amire vársz, mit akarsz meglelni itt, de nem találod. Ekkor jön az érzés, hogy menni kell. Van aki felpakol és van aki belátja, hogy általában nem a hellyel és az idővel, hanem saját magaddal nem vagy kibékülve. Nekem is volt ilyen időszakom, mikor azt gondoltam, hogy Perth másabb és talán jobb lenne, mint Sydney, ahol már van munkám, néhány ismerősöm, elboldogulok a városban, hogy mi, hol van és még sorolhatnám. "Szerencsére" akkor már béreltem a lakást és nem igazán szerettem volna elbukni a depositot. Legalább van mire fogni, mert lehet, hogy csak a szám jár és nem is mertem volna belevágni. Lényeg a lényeg, hogy megvoltak a búcsúbulik, Miki összecsomagolt és jó barátokhoz méltóan ketten indultunk neki Tigris (Miki volt kocsija) első üléseiben a Gold Coastig vezető útnak.

Az utazás szép kis kihívás volt a maga 15 órájával, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy kifogtuk az évszázad esőjét egy olyan kocsival, amiben nem ment a légbefúvó-ventilátor. Magyaros leleményességgel megoldottuk, hogy egyikünk vezetett, a másik pedig a félig lehúzott ablak elé törölközőt tartott, hogy a hátsó ülésre is felhalmozott cuccok ne ázzanak teljesen szét. Működött, hiszen élve leérkeztünk, bár erre nem mertem volna akkor nagyobb összeggel fogadni, pláne, amikor láttam, hogy a személyautók döntő többsége az autópálya felüljárója alatt próbálja kivárni az égszakadás végét. Mellesleg Mikiben már félúton felmerült, hogy talán mégsem Gold Coast a megoldás.

Meg kell hagyni, hogy Gold Coast számomra inkább Cold Coast-ként marad meg az emlékezetemben, mivel az időjárás nem örvendeztetett meg valami verőfényes napsütéssel.
Miki beiratkozása az egyetemre elég gyorsan ment, így maradt időnk lakásnézésra. El vagyok keseredve. Az árak még a felét sem érik el, mint itt Sydney-ben. Bútorozott, nappali +2 szobás lakást már $200 körül lehet bérelni a belvároshoz közel. Itt ez a $400-500-t is eléri. Mindkét ár heti viszonylatra értendő.

Az egyik legjobb része az ottartózkodásomnak az volt, hogy megismerkedhettem Jocóval és Juliussal. Juliust a primpostán keresztül ismerhettem meg, fergetegesen jópofa írásaiból és nagyon szerettem volna vele személyesen is találkozni. Gold Coast, Toowomba nem éppen szomszédos egymással, de az utazás fáradalmai megétrék. Nagyon jó fej személyesen is és Mikinek is azonnal próbált segíteni. Szállás tekintetében Jocóhoz irányított minket, aki Gold Coast-on lakik. Átmeneti szállással tudtak segíteni Mikinek, de ez is jó volt, hiszen nem kellett azonnal beleugrani egy lakásbérlésbe, hogy ne kelljen turistaszálláson maradnija. Mind Julius, mind Jocó életútja olyan történetekkel, eseményekkel van tele, hogy simán folytatásos teleregényt lehetne írni belőle. Nagyon örülök, hogy megismerhettem őket, hiszen ők is rácáfoltak arra a sztereotípiára, hogy a magyarok csak átvágják, lehúzzák egymást és ne is számíts azokra akik már régebben kint vannak itt. Ha normálisan állsz hozzá a dolgokhoz és nem akarsz semmit, amit magad is el tudsz, vagy el tudnál intézni és nem követelőzöl, sokan maguktól ajánlják fel a segítséget.

Nekem eddig tartott Gold Coast, mivel vissza kellett jönnöm dolgozni. A repülőjegy akkor még komoly $79 volt, de most már akár $29-ből is megúszhatod +adók. Miki még néhány napot maradt, mire kijelentette, hogy ennyi elég is volt a belevágok az új életembe fejezetből és visszaköltözött Sydney-be. Szép kis helyzet alakult ki ezzel, amiről már régebben írtam, hogy a normálisan négy fő számára berendezett lakásban heten laktunk. Hol vannak már azok a régi szép idők. ;o)

Tigris, Miki és még további négy fő (Frida, Heni, Krisztián és egy amerikai koleganő) társaságában kellett levonnunk a következtetést, hogy itt még a rendőrök sem olyanok, mint otthon (általában). Történt ugyanis, hogy a Luna Parkban elég későn fejeztük be a munkát, így Miki jóindulatát kihasználva hatan préselődtünk be Tigrisbe. ment a hülyéskedés, hogy ha most kapna el a rendőr, akkor mondhatnánk:- Háááát, de kedves, tekintetes biztos úr, hodjjan kápcsoltunk vóna be magunkat a hátulsó ülésen, ha csak 3 bittonsági övet szereltek be furmányosan a gépjárműbe, osztan mi négyen vagyunk.Ezen jót mulattunk, valamint a minden mindegy és a jókedv fokozása alapon a Harbour Bridge-en a szaggatott vonal újrafestéséhez kitett bójákat kerülgettük. Az éppen pirosra váltó lámpán való áthaladásunk tehette fel a pontot az íre, ugyanis felvillant a kék lámpa és megállítottak a rendőrök. Külöm jó pontnak értékelhették, hogy Miki azonal kiszált a kocsiból, ami itt egy kisebbfajta öngyilkossági kisérlettel is felér, hiszen ha nem is annyira, mint az USA- ban, de itt is paráznak a rendőrök a támadástól. Mint kiderült Miki egy sört is sikeresen legurított indulás elött (ez itt legális) és gyorsan is mentünk. Ekkor már ment a kalkuláció, hogy a $650-t érő kocsiban a be nem kapcsolt biztonsági övek $700 fejenként és akkor még a többiről nem is volt elképzelésünk sem. Hosszas beszélgetés után megszületett a döntés. Valakinek ki kell szállni a kocsiból és gyalog folytatni az útját, a többieknek meg viszlát. Ennél többe sohase kerüljön a szabálysértés. ;o)

Megfogadtuk már párszor, hogy mindkettőnknek lesz kulcsa a másikhoz Miki kiköltözése után, de ez még most sincs így pedig már a miénkből és a Mikiéből is zárata ki magát valaki. Mikiéknél szerencse, hogy "csak" az elsőn laknak, így Konzerv (Suzuki típusú terepjáró) tetejéről, amire egy szerényajtót fektettünk, hogy ne szakadjon be, valamint az erre helyezett székről már öltönyben is be lehet mászni az ablakon. ;o) Nálunk azért általában az öt ember közül valakinek van kulcsa, csak ki kell várni, hogy az hazaérjen.

Az utolsó eset tegnap történt, mikor is elhatároztuk, hogy elhozunk egy 2méter*1,5méteres bútorlapot Konzerv tetőcsomagtartóján Double Bay-ből a belvárosba úgy, hogy a rögzítéshez csak a hangfalakhoz használatos kéteres kábel egy erét, valamint némi szigetelőszallagot használtunk. Voltak mókás és kevésbé mókás pillanatok, de megérkeztünk és senkinek nem esett baja. Azon kívül, hogy ha egy rendőr megállít, maga a szállítás sem volt éppen biztonságosnak nevezhető, akkor sem, ha kézzel is tartottuk a bútorlapot, valamint még útközben jutott eszünkbe, hogy Miki "sikeres" autóvezetés vizsgája következtében csak "L" jogsija van és nem vezethetne felügyelet nélkül, nekem pedig a kocsimban maradtak az irataim.
Mára ennyi, de hamarosan írok még.

Kedves ismerőseim és ismeretlenek akik olvassátok!

Egy hónap hallgatás után, ma este sikerült eljutnom a bányászbéka feneke alatti metróvonal mélységébe, mivel úgy érzem beteg vagyok. Úgy tűnik az immunredszerem le van kicsit gyengülve a munkától, sulitól és a jövőt kicsit homályosan sem látó elképzeléseim miatt zaklatott hangulatomtól. Az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy valamilyen úton módon sikerült valami torokfájásos nyavaját elkapnom. Nem elég, hogy a hátamon, korom ellenére pubertázskori pattanások jelentek meg és a fülemben valami gyulladás van, még a torkom is fáj és gyengének érzem magam. Hol van ilyenkor az Anyukám? ;o) Na, elég a nyafogásból, kihasználva a laptop adta lehetőséget, hogy ágybanfekve is lehet netezni, belekezdek egy újabb beszámolóba. Azért az együttérző levelek hadától biztosan még jobban érezném magam és hamarabb meggyógyulnék. Kell valamivel hatnom a keresztényi, felebaráti lelkületetekre, hogy végre írjatok.

Gondoltam, hogy egy nagyobb részt felölelve az itteni történésekből, Miki névvel ellátott jegyzetet készítek. Miki nem más, mint a volt lakótársam, akivel valamivel több, mint egy évig osztottuk meg az együttlakás örömeit, bánatait. A lányokon nem osztoztunk. Azért még ennyi idő után is él bennünk a magyaros önzőség. ;o) Ja és továbbra is a lányok vonzanak minket, annak ellenére, hogy Sydney-ben van a világ második legnagyobb meleg közössége. Meg is néztük a felvonulásukat. Nem volt semmi. Teszek is MAJD fel néhány képet a netre, ámuljon és szörnyülködjön a világ (kinek melyik jön be jobban), hogy mi is itten a sikk. Azért azt hozzáteszem, hogy már nem annyira "menő", mint évekkel korábban, de azért most is szép számmal vonultak a ..... (ide mindenki azt helyettesít, amit akar). www.adam-in-au.kepeim.hu

Na, eddig jutottam tegnap, de ma olyan dolgok történtek, ami miatt úgy gondoltam, hogy inkább az aktuális eseményeket írom le. Mentségemre szóljon, hogy annak ellenére, hogy az utóbbi években nem igazán ittam alkoholos italt, ma este sikeresen leküzdöttem jónéhány koktélt. Név és mennyiség szerint: 3 Jelly Fish, 1 Quick Fuck, 1 Toblerone, valamint 3 üveg Black Smirnof Ice.
A reggel azzal kezdőtött, hogy a kávézóba, ahol fél éve dolgozom, csak leltározni kellett bemennem. A horváth szülői háttérrel rendelkező, ausztrál tulajdonos ugyanis eladta az üzletet egy kínai párnak. Szóval ez a hatalmas és kimerítő művelet egészen fél órámat vette igénybe, de még közel 1,5 órát eltöltöttem a reggelim beszerzésével, gyógyszerek kiváltásával, a többi kávézó alkalmazottaival való beszélgetéssel.
"Munka" után meglátogattam Mikit a Luna Parkban. Nem nézett ki valami jól, mivel hajanali 3 körül végzett a bárban és délelött kezdett a rendezvényen. Találkoztam a főatyaúristen helyi képviselőjével is, aki közölte az enyhén célzott kérdésemre, hogy a 3 hónap várakozási idő leteltével szívesen várnak vissza a Luna Parkba a suliszünetek idejére is. A három hónap arra kell, hogy az egyik ügynökségtől a másikhoz szerződhessek, ugyanis utánam sem akarnak 4.000AUD-t fizetni az ügynökségek egymás közöt.
Következett a küzdelmem a frissen telepített mozilla böngészővel és annak levelező programjával a Thunderbird-del. Mindkettővel nagyon elégedett vagyok így elsőre, csak nem tudtam minden beállítást megcsinálni, mivel elmentünk a Marrickville-i könyvtárba, ahonnan néhány képregénnyel és zenei CD-vel gazdagabban tértem haza. A könyvtáros felhívta a figyelmemet, hogy jövő héten újabb képregények érkeznek. Nem is értem, hogy ezt miért tartotta fontosnak megosztani velem. ;o)
7-kor kezdődött a búcsubuli a Rock néven futó kerület, Shangrilla Hotel 35. emeletén található bárban. Fantasztikus kilástás nyílik a tiszta üvegfalakon keresztül a városra és a kikötőkre. Az említett italok, valamin, annak konstatálása, hogy a "rutinos " mixerek is sokkal lassabban készítik el a koktélokat, mint én, feldobták a hangulatomat. Allen fizetett, de nem semmi, hogy hatunknak sikerült közel A$1.000-t elinnunk. Sírva vigad a magyar! Még szerencse, hogy rajtam és egy amerikain kívül, csak ausztrálok voltak ott. Nem kellett sírnunk. Ezt követően nagy hibát követtünk el, ugyanis át akartunk menni valahova vacsorázni. Nem kell mondanom, hogy minden zárva volt 3/4 10-kor, ezért betértünk a Thai Sailor nevü helyre. Eddig kívülről azt hittem, hogy egy exclusive hely, de az alumíniummal borított asztal, valamint a felszolgáló hozzáállása elrontotta a hangulatot. Még két helyen próbálkoztunk javítani a kedélyállapotunkon, de nem sikerült, még azzal sem, hogy megvitattuk a politikai helyzetet, valamint, hogy az ausztrálok és a magyarok tudása (érts enegem) mennyire kevés a másik országáról. Azért az még mindíg rosszúl esik, hogy Prága néven azonosította Allen a fővárosunkat. Mi a francot csinálnak a csehek, hogy ilyen jól beférkőztek a köztudatba. Nem tudják, hogy igazán hol van, csak azt, hogy oda el kell jutniuk. Megvitattuk még, hogy mennyire nem tudnak semmit a II. Világháborúrol sem, hiszen komoly újságcikk volt arról, hogy valaki kirakott egy horogkeresztes zászlót a házára, mert úgy gondolta, hogy milyen jól néz ki és senkit sem bánthat, ha egy A$10-ért, legálisan kapató zászló lengedez a háza elöt. Meg különben is, nem igazán tanult semmit erről a mityívjákról. Volt is a cikk végén egy pár mondatos "útmutató idiótáknak", melyben taglalták, hogy a náci rezsim volt a világon az egyik legkegyetlenebb, Hitler volt a vezérük, valamint mennyi ember halt meg a háborúban és mennyi ausztrál. Még ahoz is hülye volt a fazon, hogy a Hitlerjugent tagja lehessen, nem úgy, mint az új pápa. Ez is bizonyítja, hogy valóban elkötelezett híve tud lenni egy eszmének. Fogadjuk is meg az útmutatását. Le a fogamzásgátlással és le az óvszerrel! Azért elgondolkodtató, hogy a Star Wars főgonosza mennyire hasonlí az új pápára.

Mára ennyi, mert kezdek hülyeségeket írni és fáradt vagyok. A következőben már tényleg Mikiről is fogok íni.

Köszönöm az együttérző leveleket és tanácsokat, de örömmel kell jelentenem, hogy az Ablak névre keresztelt Daihatsu Charade személygépkocsi ismételten vígan rója Sydney utcáit. Valószínüleg több dolog is közrejátszott azon kívül, hogy a normális 3,5 liter olaj helyett 4-et töltöttem bele. Olajcsere, gyertyacsere, váltóolajcsere, ékszíjállítás, általános felülvizsgálat $200. Valamint az egész megvolt egy délután alatt.

Utazás, gépjárművek és egyéb dolgok.

Kezdeném az egyéb dolgok egyikével, mivel olyan fejtörőt kaptam, ami okozott egy kis fejfájást mire kibogoztam. Nem csak a nehézsége volt a probléma, hanem az is, hogy mikor a végéhez közeledtem, mindíg megérkezett valaki, vagy volt valami, ami elvonta a figyelmemet, így nem sikerült elégé koncentrálni. Utána persze nem tudtam, hogy hol járok, ezért előről kellett kezdeni, de megvan az eredmény. Kiváncsi vagyok, hogy nektek sikerül-e.
**********************
A világ 2%-nyi legintelligensebb embere kőzé tartozol?
A feladványban nincs semmiféle trükk, egyszerű logikával megfejthető.
Tehát sok szerencsét és ne add fel!
1. Van 5 ház, mindegyik más színű.
2. Minden házban egy más-más nemzetiségű személy lakik.
3. Minden háztulajdonos bizonyos italt részesít előnyben, bizonyos márkájú cigarettát szív és bizonyos állatot tart.
4. Ezen személyek közül EGYIK SEM iszik UGYANOLYAN italt, nem szív ugyanolyan cigarettát és nem tart ugyanolyan állatot, mint valamelyik szomszédja.
A kérdés: Kié a hal?
Tudod, hogy:
A brit a piros házban lakik.
A svéd kutyát tart.
A dán szívesen iszik teát.
A német Rothmanns cigarettát szín.
A norvég az első házban lakik.
A zöld ház tulajdonosa kávét iszik.
Aki Winfield cigarettát szív, szívesen iszik sört.
A sárga ház tulajdonosa Dunhill cigarettát szív.
Az a személy, aki Pall Mall-t szív, papagájt tart.
A férfi, aki a középső házban lakik, tejet iszik.
Aki Marlboro-t szív, az mellett lakik, aki macskát tart.
A férfi, akinek lova van, az mellett lakik, aki Dunhill-t szív.
A norvég a kék ház mellett lakik.
Aki Marlboro-t szív, annak a szomszédja vizet iszik.
A zöld ház a fehér ház mellett balra van.
Einstein ezt a feladványt a múlt században találta ki. Azt állította róla, hogy az emberek 98%-a képtelen megfejteni.
Jó szórakozást!
***************************

TIGRIS, GODZILLA, ABLAK, KONZERV, közlekedés bal oldalon, kormánykerék jobb oldalon. Amint az előző mondat második feléből sejthető, gépjárművekről ejtek néhány szót. Az egész történet a Miki tigrismintjú kormánykerékvédőjéről elnevezett Tigrissel, azaz egy Datsun Suny-val kezdődött. Miki megvette, én pedig vezethettem néha. Baromi jó! Megtapasztalhatod, hogy mennyire hülye érzés balról beszálni a kocsiba, hogy most te vezetsz, mikor jobb oldalon a kormánykerék. Mennyire ciki az indexelés helyett bekapcsolni az ablaktörlőt, a biztonságiövért középen markolászni a levegőt. Átérzed végre, hogy milyen, ha a jobbra NAGYíVŰ kanyart kisívben veszed be, mikor egy sereg autó és vezetője várakozik veled szemben és néz értetlenül, hogy ez a hülye turist most mit is csinál. ;o) Ennek ellenére nem megy rosszul a vezetés. (Büszke is vagyok magamra néha.{Csendben és szerényen}) Következő lépésben elhatároztam, hogy esetleg nekem is jó lenne egy saját autó, hiszen mennyi helyre eljuthatsz vele, ami eddig a távolság miatt ki volt lőve. Ekkor olvastam, hogy valaki egy kedvező árfekvésü kocsit szertne esetleg eladni. Nem csak el akarta adni, de el is adta, mégpedig nekünk. Nem vettünk nagyon zsákbamacskát, mivel közel 2 hétig volt nálunk próbálgatásra az autó. Fizetési haladékot is kaptunk, mivel pont a sulimat kellett kifizetnem, illetve Frida vízumhosszabbítása is erre az időre esett, ahol nem volt biztos, hogy lesz-e elég pénz, amit fel kell mutatni. A kocsi jó, az ár is jó, fizetni sem kell azonnal. Mi kell még, ha nem ez az autó? Így került hozzán Godzilla. Godzillának volt egy kis baja a vezető oldali ablakával, ami késöbb nem is kis problémákat okozott, így Miki jóvoltábol az egyébként robosztusnak még durva tulzással sem nevezhető Daihatsu Charade elnyerte új nevét: Ablak. Nem túl személyes, de jellemző. Ezt követően kapott Miki olyan ajánlatot Tigrisre, hogy nem igazán lehetett visszautasítani, főleg, hogy szegényre igazán ráfért volna már egy nagyobb szervíz és takarítás. Jó szolgálatott tett. Megjártuk vele még Gold Cost-ot is, és jobb áron vették meg, mint amennyiért meg lett vásárolva. Miki mégsem maradhat autó nélkül (ezt csak az érti, akinek van kocsija és utána a nélkül kell élni), ezért lázas hirdetésnézegetés után eljutottunk egy kereskedésbe, ahol egy Suzuki terepjáró várakozott új gazdájára. A Suzukikra egyébként sem jellemző, hogy túlságosan bonyolult egy szerkezet lenne, azonban ezen gépjármű puritánsága méltán vívta ki a Konzerv nevet. Gyakorlásként, már a hazaúton bizonyította, hogy nem véletlenül terepjáró és mennyivel egyszerübb a várakozó sort balról, a járdán megelőzni, mint kivárni, hogy beengedjenek. Mellékesen itt olyan előzékenyen vezetnek, hogy elég kiraknod az indexet és már be is engednek a sorba. Ez persze nem mindíg van így, hiszen vannak itt más európai diákok és turisták, akik vezetnek. ;o)

Kimozdultam NSW-ből! Ez is Ablaknak köszönhető. Megtettem már ezt Miki Gold Costra történő költözése során is Tigrissel, de az nem igazán turisztikai célokkal történt, ezért nagy szó ez közel a másfél évhez amit kint töltök. Eljutottunk Melbourne-be és környékére. Négyen vágtunk neki a kalandnak. Frida, Kinga, Ivett és jómagam. Nem volt egy egyszerű indulás, mivel 10:00-ra terveztük, de nekem még meg kellett tartanom egy prezentációt a suliban és nem voltam összecsomagolva, Ivett pedig előző nap egy múzeumba felejtette a telefonját és azt is fel kellett venni, mivel természetesen leadták a portán. Ezt szeretem ausztráliában. Ez már megtörtént pénztárcával is, mégpedig úgy, hogy a pénz is benne maradt. Szóval 12:30-kor indultunk és a tanácsokra fittyet hányva a hosszabb utat választottuk. 1200km, amivel "csak" az a baj, hogy csütörtök volt az utolsó munkanap Húsvét elött, így kifogtunk jópár kilómétert sétatempóban. Az éjféli Melbournebe érkezésből Eden-i éjszakázás lett. NSW határán, valamivel több, mint félúton.
Pénteken délután meg is érkeztünk Melbournebe, ami elképesztően eltér Sydney-től. Mindenki azzal jön, hogy nagyon európai, de tényleg az. Nem tudom megmondani, hogy mitöl, de biztos sokat dob rajta a villamos és a régi stítlusban épített néhány épület. Éjszakára egy kempingben szálltunk meg. Az előre lefoglaltuk a szállást Kopácsy névre, azonban a porta mellett hagyott kulcson Kobocsai név állt. Más választásunk nem lévén, beköltöztünk ide, megkockáztatva, hogy éjjel egy ázsiai családnak kell átadnunk a helyet.
Ez nem történt meg, mivel másnap reggel kiderült, hogy csak rosszul értették a nevem lebetűzését a telefonban. Szombaton végre megélénkült kicsit a város, mivel az ünnepnap után kinyitottak az üzletek, a könyvesboltok és az információs irodák. Ennek tükrében nem csoda, hogy bevásároltunk kicsit, vettünk utikönyvet és néhány információt is beszereztünk. Kipróbáltuk a helyi kompot, amibe ugyan a megengedett számú (20) utas tartózkodott, ennek ellenére a motor túlzottan víz alá került. Ezt megoldandó, késöbb csatlakozott hozzánk még egy matróz egy 20kg-os súllyal, amit a halyó elejébe tett és máris megoldódott a túlzott sülyedés problámája. A városban mellesleg sok szabadtéri szobor is van, ami külön hangulatot adnak az utcaképnek. Kedvencem a Public Purse névre halgató márvány pénztárca. Délután irány Phillip Island, pingvinnézés. Na itt elég hideg van, sötétedésig nem történik semmi, utána sem sok, de iszonyat mennyiségű ember kíváncsi rá. A pingvinek a sötétedést kihasználva kijönnek a partra éjszakázni. Mivel vakuzni nem szabad, képeket nem igazán lehet készíteni a sötétben egyébként is alig észrevehető pingvinekről. A szigeten vannak meg fókák is, de hozzájuk nem jutottunk el. Vacsorázni valamivel éjfél elött sikerült. A Fitzroy nevet viselő kerület tele van hívogatóbbnál hívogatóbb helyekkel, csak alig találtunk olyat, ahol még étellel is kiszolgáltak volna minket ilyne későn.
Vasárnap reggel, az óraállításból adódó extra 1 órát pihenéssel töltöttük, majd irány a melbourni Luna Park melletti kézművesvásár. Nagyon jó dolgokat lehet találni, bár általánosságban véve nem közelítik meg a magyarországi kézművesvásárok szinvonalát. Ez igazából Ivett véleménye, mivel ő itt is képzőművészetet tanul és neki nagyobb rálátása van az ilyesmire. ;o) Ennek ellenére én jól éreztem magam. A megbeszélt 1 órási tervet feladva, hamarabb, már 11:30-kor elindultunk a 12 Apostolhoz, hogy még utána egy XIX. századi ruhákba öltözött és ennek megfelelően korhűen berendezett falut is megnézzünk. A korai indulás tükrében a a Great Ocean Road-ra esett a választás. Az óceánparti út gyönyörű, viszont baromi hosszú. A 1,5-2 órásra tervezett út 3. órájában megkérdeztük, hogy mennyire vagyunk még. Nem sok, már csak két óra. Igaz, hogy közben megálltunk egy falusi vásárban tevétnézni és vásárolni néhány dolgot. Az árak kicsit eltérnek Sydney-től. 6 használt könyvet, köztük egy szótárt 15 dollárért vettünk. Ennek tükrében a falulátogatásról le is mondtunk. Nem sokkal sötétedés elött értünk a 12 Apostolhoz. A látvány leírhatatlan. Tényleg olyan, mint a képeken. Meglepett, hogy "akárki" olyan képeket csinálhat, mint amilyenek a profi katalógusokban van. Maga a hely adja a lehetőséget. Visszafelé már az autópályás megoldást választottuk, így éjfélre már egy kellemes, éttermi vacsorával együtt is magunk mögött hagytuk Melbourne határát. A délután során nem sikerült telefonon szállást foglalnunk, mivel minden hely amit felhívtunk tele volt, így a folyamatos utazás mellett döntöttünk. Még szerencse, hogy Kinga is vezetett, így csak hajnalban kellett megállnunk egy 2 órás szunyókálásra, hogy folytatni tudjuk az utat. Azért siettünk, hogy Frida este be tudjon menni dolgozni. A vasárnapot már úgyis lemondta. Minek még ezt az ünnepnapi, duplán fizetett bevételt is kihagyni. Sikeresen, délben megérkeztünk, így volt neki is ideje egy kicsit pihenni a 6 órási kezdésig. A kocsi nagyon jól szuperált, főleg, hogy nem vettem figyelembe az olajszintet jelző lámpa felvillanásait, így az esti tankoláskor a feltöltésre szánt egy liter olaj úgy eltünt a motorban, hogy a nívópálca még csak olajos sem lett tőle. A további literek azonban megtették hatásukat, így a hazafelé vezető úton már kellemesen duruzsolt Ablak.

Eddig a jó rész, mivel Ablak a tegnapi nap folyamán "cserbenhagyott". Egy kisebb emelkedő után elkezdett visszaesni a húzóerő, majd éktelen füstölésbe kezdett. Nagy autószakértő lévén fogalmam sincs, hogy mi történhetett, csak annyi biztos, hogy most már el sem indul. Első gondolatomat, hogy elhuzatjuk egy szerelőhöz, fel kellett adnom, ugyanis Ausztráliában nem lehet mással, csak hivatásosokkal huzatni a kocsidat. A barátod nem számít hivatásosnak. ;o) Kocsi leparkolása egy épitkezés elött, majd irány az NRMA, ami a helyi autóklub, hogy tagságit váltsak, majd a 24 óra eltelte után ingyen elvontathassam a kocsit 20km-es körzeten belül. A tagsági "alig" $129. Ha még aznap akarod elvontattatni a kocsit az kb +$100. Este felhívott az egyik magyar szerelő, hogy a közelben lakik és megnézi a kocsit inygyen, hogy mi is lehet a baja. Találkozó a kocsinál, illetve annak hült helyénél, ugyanis az épitkezéshez lezárt rész elbontották és Ablak a buszsávban parkolt. Elvontatták. Még szerencse, hogy Konzervel vagyok, gondoltam, legalább ki tudok menni a világ végére, mint Pesten, hogy kiváltsam Ablakot. Telefonálás a 000 segélyhívóra. Ott közölték, hogy a Clear Way vihette el az autót, ezért hívjam a 131700-as telefonszámot. Rendszám és névbemondás alapján megmondták, hogy Ablakot két utcával beljebb, egy parkolásra alkalmas részen tették le. A büntetés az ablakon. $130. Még jó, hogy nem vitettem el a kocsit azonnal extra $100-ért. :@ Mivel csak holnap reggel vitetem Ablakot a szervízbe, nem tudok semmit. A látatlanba adott tanácsok azonban nem vidítottak fel, ugyanis ha valóban az a baj, amire gyanakodnak, többe kerülhet a javítás, mint amennyiért vettük a kocsit. Nagyon sajnálnám, ha ez így lenne, mert le kellene akkor mondani róla, pedig nagyon a szívünkhöz nőtt a kis hibáival együtt.

Mára ennyi, mert így is hosszú, de jó olvasgatást. Hamarosan megint írok, mivel 2 hét szünetünk van.

MUNKA, MUNKA, MUNKA.
Nem panaszkodás képpen mondom, de azt vettem észre a jegyzeteimen, hogy a legtöbb, említésre érdemes dolog, valamilyen szinten kapcsolódik a munkáimhoz. Gondoltam, így hajnali fél kettő magasságában elkezdek egy kicsit írni. Jót tett a délutáni, munka elötti szundikálás, valamint kicsit zavarban érzem magam, hogy mindkét szobában félmeztelen csajok fekszenek. Mindez MUNKA után esett meg, tehát erre is rá lehet fogni, ha eröltetve is, hogy kapcsolódik a munkához.
Szóval. Hazaérkezünk MUNKÁBÓL Fridával, majd mindketten elindulunk a szobáink felé (hogy miért nem lakunk egy szobában, az egy külön történet), mikor is konstatálom, hogy szobatársam éppen az igazak álmát alussza ausztrál oldalbordájával az ágyukban, de takaró nélkül. Ez nem is olyan nagy próbléma, csak zavarba jöttem, hogy a maga 150 centijével, a hölgyön csak egy bugyika van. Szóvá is tettem Fridának, hogy akkor irány hozzájuk és nála alszom, mire közölte, hogy ez azért lesz kicsit problémás, mivel az ő szobatársa ugyan egyedül, de szintén felső nélkül alszik. Azért ennyire nincs meleg! :^) Ennek következtében, most itt ülök a gép elött és írok. Valószínüleg marad az előszöba. ;O)

A Luna Parkba új embereket vettek fel MUNKÁRA, amivel nem is lenne nagy próbléma, ha nem válogatták volna össze a lehető legkevésbé alkalmas személyzetet. Mindenkinek van gyakorlata!!! Ezt akkor kezdtem el kétségbe vonni, mikor első nap megkérdezte az egyikük, hogy miként tudok tíznél is több borospoharat a bal kezembe pakolni. Honnan is van neked gyakorlatod? Hát, a Hiltonban dolgozott. Gondoltam megkérdezem, hogy milyen pozícióban. A válaszon annyira nem is voltam meglepődve, portás volt a kollega. Ennyit a gyakorlatról.
Szintén ezen a helyen átestünk életünk legfontosabb, azaz V.F.I.P. rendezvényén, az MTV Australian Video Awards-on. A MUNKA most sem különbözött sokkal az eddigiektől, csak gondoltuk, ha már ennyire fontos eseményt akarnak lebonyolítani, fel is készülnek rá. Volt itt minden: látványbárosok, (akik nagy ívben tojtak az RSA szerinti, 60ml-nél több alkohol nem lehet egy italban szabályozásra {ezt mi sem szoktuk nagyon komolyan venni}), imporált Heineken (az itteni nem felel meg a sztárok igényeinek), Pepsi (a Coca-Cola által büszkén szponzorált Luan Park-ban) és még rengeteg dolog, ami ilyenkor kell. Eligazításnál közölték, hogy nem bámulhatjuk a sztárokat, nem kérhetünk tőlük autógrammot, nem fényképezhetünk és nem kezdeményezhetünk velük beszélgetést. Ezek után, a VIP bárba voltunk beosztva. Gondoltam, itt aztán minden megy majd, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva. A gondok ott kezdődtek, hogy az alig két méter széles bárban négyen kellett volna dolgoznunk, de minden ital el volt szeparálva. Így aki a jobb szélen volt, nem fért az üdítőkhöz, aki a bal szélen volt, nem fért a sörökhöz, a két középső, meg nem igazán fért a borokon és a pezsgőn kívül semmihez sem. Káosz, de még ez nem volt annyira nagy gáz, csak lassuak voltunk kicsit. Következő lépésként a négy óra magasságában kinyitott VIP bár hat órára kifogyott az összes juice-ból, mivel szinte mindenki vodka cranberry-t vagy narancsot ivott. OK, akkor keverjük mással. Kilencre kifogytunk az összes vodkából is, ami azért volt nevetséges, mert vodka még csak lett volna, de azt a márkát nem használhattuk. Mindegy, a lényeg a lényeg, hogy mielött teljesen bezáratták velünk a bárt, kifogytunk a szódából és a Pepsi-ből is. Ezek azért kellemetlen dolgok, mivel szeszt nem adhadtunki ki magában, csak bekeverve. Elég hülye kombináció a Jack Daniels Pepsi Max-vel, vagy a gin (amire a vodka helyett álltak át) Mountain Dew-val. Rengeteg sztár volt ott, legalábbis a többiek szerint, mivel én senkit nem ismertem fel a zenei műveltségem egyébként is kifogásolható szintje miatt. A teljesség és a helyesség igénye nélkül néhány név, akiket láttam: Ozzy Osborn és kedves családja, Carmen Electra, Green Day, Natalie Imbrulia, Ian Thorp (úszó), valamint az idei Australian Idol második helyezettje és Guy Sebastian. Ezen kívül még biztos sokan voltak hírességek, de meg kell állapítani, hogy ők is csak emberek és ha ingyen van a pia, akkor az egyetlen mennyiségi meghatározás, a don't be shy. ;o) Volt néhány kellemes megjelenésü csaj is, de az után, hogy a legjobbnak minősített "csaj" medvéket megszégyenítően öblös hangon köszönte meg a sörét, kicsit elvette a kedvem a nézelődéstől. Mivel a mi bárunk korábban zárt be, mint a buli véget ért volna, még megnézhettem magamat itthon a TV-ben, az MTV csatorna "élő" közvetítésén, amint éppen a sztárok feje felett próbálok egy víztől csöpögő rekesz poharat a bárhoz egyensúlyozni, hiszen mégsem ihatják egész este a scotch & cola-t borospohárból.

A másik érdekes esemény szintén a Luna Parkban esett meg. Ezen MUNKÁNK során (minden rasszista és egyéb felhangot kerülve) egy zsidó rendezvényen kellett segédkeznünk. Egy fiatal srácot avattak férfivá, legalábbis ha jól értettem a mazeltov guy szabatos fordítását. A rendezvényt egy erősen egérre hajazó arcszerkezettel megáldott fiatalember (talán rabbi) felügyelte, aki ellenőrizte még a mosogatás folyamatát is, valamint egy perzselőnek és lángszórónak egyaránt kinéző szerkezettel az összes melegentartót és sütőt kosherré tett. Ezek után ellenőrizte, hogy rajta van-e a Sétáló Jánosos whiskey a kosher listán, majd ellátta a bárt a kosherséget igazoló papírlappal. Itt aztán minden zsidó ehet-ihat, mivel minden kosher. Lett volna nagy sírás-rívás, fejek porba hullása, fontos emberek fenékbebillentése, ha megtudják, hogy az indiai kolléga az előző nap szeparálva szállított kosher gyümölcsökből csemegézett, majd jól összetapogatta az egész tálat. Lehet, hogy van aki szerint ez inkább szörnyű, mint mosolyra okot adó dolog, de azoknak elmondom, hogy ismerek olyat, aki hithűként "lebukott" a rabbi elött, hogy disznóhúst eszik. A kellemetlen helyzet kiküszöbölésére a rabbi megállapította, hogy az nem is disznó, csak alacsony marha. Ezek után valahogy nem tudom annyira komolyan venni a dolgot, hogy sírjak az eseten. ;oP

Kicsit más, hogy egyik nap (volt már vagy fél éve) nagyon későn végeztünk a MUNKÁVAL és mivel már a vonatok azon a szakaszon nem jártak, valamint taxizni sem akartunk, elhatároztuk, hogy hazasétálunk a Luna Parkból. Ahogy átértünk Sydney egyik szimbólumának számító Harbour Bridge-en, találtunk egy bevásárlókocsit. Alig több, mint 30 évesen, mi juthat eszébe az embernek ilyen szituációban, mint, hogy üljön bele valaki és toljuk a városban. Miki bele is pattant annak rendje és módja szerint, de az ő ölébe még bele ült az egyik, szintén magyar kolleganő is. Kettőjüket még csak-csak eltoltam az egyenes szakaszon, viszont a domboldalon lefelé én csak tartottam és megpróbáltam fékezni a kocsit, de hirtelen megállítani nem tudtam volna. Ugráltak is félre az éjszakai mulatozástól kicsit kótyagos fejű és okos tekintetü gyalogosok. Leírva nem egy akkora történet, de ha lehetőségetek van hasonlóra, próbáljátok ki. Szerintem nagy poén.

Ismét elérkeztünk a hajnali háromnegyed háromhoz ami semmit nem befolyásol, csak álmos vagyok. Megyek is fürödni, aztán irány a szobám, amit megoszthatok egy félmeztelen csajjal. ;o)) Nem lett rövid, de van ez így, ha az ember sokáig halogatja az írást.

Mivel nem minden nap vagyok munka után még "fitti", gondoltam nekikezdek a már régóta esedékes beszámolómnak. Folyamatosan jegyzetelem a címszavakat a telefonomba, hogy miről is akarok írni, de mire időt tudok rá szakítani, vagy már nem találom olyan érdekesnek, vagy már nem is tudom, hogy miért volt fontos. Ennek ellenére belekezdek.

Időjárás:
Erre csak azt mondhatom, hogy olyan, mint az áprilisi jóidő otthon. Kiszámíthatatlan. Ez különösen a nyárra érvényes, hiszen mindenki a "forró" nyarat várná itt, de ez nem mindíg van így. Az évek óta tartó hatalmas szárazság ellenére belefutottunk már az évszázad esőjének titulált felhőszakadásba, 20fokba nyáron, napközben valamint komoly jégesőbe. Télen sem volt jobb a helyzet, egyesek szerint folyamatosan esett, ami ugyan nem igaz, de valahogy ez maradt meg.
Emlékezetes eső volt, amikor az egyik kollégánk megigérte, hogy az eső miatt elvisz minket a városig, ne kelljen már bőrig áznunk, ha már van autója. Várjuk csak meg a bejárat előtti beállóban, azonnal jön. 10 perc után már kezdtünk kicsit aggódni, de akkor nagy örömünkre feltünt a járgány az utca végén. Lelkesedésünk nem tartott sokáig, ugyanis kiderült, hogy nem igazán jó helyen parkolt a kocsival. A kicsit leejtős utca összes vize a kocsija alatt gyűlt össze, ami egy kisebb tó kialakulását eredményezte. Nem volt nagy a probléma, "csak" közel a magnó magasságáig ért a víz. Nem volt valami rózsás kedvében a srác, így maradt a taxizás, neki pedig a kocsi szárítgatása. Mellesleg pont eladás elött állt az autó.
Az időjáráshoz kapcsolódóan megemlítem, bár a tél még csak közeleg, hogy milyen trükköt lestem el Vikitől az egyik volt lakótársamtól. Nem mindenki olyan, mint én, hogy elektromos ágymelegítőbe ruház be a hideg beköszöntével, főleg ha kéznél van egy hajszárító. A művelet nagyon egyszerű. A legmelegebb fokozatra kapcsolod a hajszárítót és betakarózól, mint egy múmia. Még jobb, ha eleve hálózsákban alszol. Bekapcsolod a hajszárítót és már élvezheted is a 21. századot, ha mint hőbefúvót használod a hajszárítót. Mindenkinek igénye szerinti hőmérséklet alakítható ki, csak ne felejtsd el kikapcsolni, mert egy idő után nagyon forró lesz. Legalábbis gondolom. ;o)
Fontos még. Ne hallgass az éveket itt élt barátnődre, hogy fölösleges, akár csak egy hosszúnadrágot, vagy meleg cuccot is hoznod, hiszen itt mindíg meleg van. Erre az angol bullshit kifejezést használnám. Egy váltás meleg cuccot mindenképpen csomagolj, bár a télikabátot otthon hagyhatod, ha csak nem tervezed, hogy síelni mész télen. Egy hideg nyári napra, vagy egy kellemesen hűvös öszi délutánra gondolj, mikor összeállítod a meleg ruháidat. Kinti ruhát képzelj magad elé, ne azt amit a barátod(nőd) meglepésére vennél fel a hideg este felmelegítése céljából. 8OD

Jury:
Ausztráliában (ha jól értettem) minden állampolgárnak kötelessége ülnöknek, esküdtnek lenni, ha erre felkérik. Ez esett meg az egyébként finoman szólva is nagyon naív, szőke (bocsi), már 19 éves osztálytársnőmmel is. A dolog nagyon hasonlít az otthoni kötelező katonai szolgálatra, ugyanis a bérezés ez után is hasonlóan magas és itt is idétlenebbnél idétlenebb, de nagyon fontosnak tűnő kifogásokat kell felhoznod, ha el akarod kerülni hazafias kötelességedet. Kíváncsi lettem volna azért, hogy milyen ügyben lett volna szava Kerri-Annak.

SULI:
Számolás:
Eddig sem lehetett a sulit egy elmebajnokságnak nevezni, de a koronát azzal helyezte fel a suli az egészre, mikor százalékos feladatokra került a sor. Mivel évekig saját vállalkozásom volt és az áfa, haszonkulcs, és hasonszőrű állatfajták fel-le, oda-vissza kalkulálása elengedhetetlen volt. A közelítő számok megadása bármikor megy fejben is, a pontos számokhoz azért néha elkél a számológép segítsége. Az elöbb már említett ausztrál osztálytársnőmnek komoly fejtörést és magyarázatot igényelt, hogy legalább derengjen, hogy miért is 20% fentről lefelé, az ami 25% lentről felfelé. Volt aki annak ellenére nem tudta a feladatot, hogy kb. a következő nehézségű példa volt.
Cipőbolt forgalma áprilisban 110. 20% emelkedés után mennyi lett májusban. Már ez is szép, de ez még csak a kezdet, ugyanis három lehetséges válasz is meg van adva. Majd ezt követte még három hasonló, de egymásra épülő számítás, szintén lehetséges válaszokkal. A végső válasznál olyan irgalmatlanul nagy eltérés volt a jó és a rossz válaszok között, hogy ha még ekkor sem jöttél rá, hogy valahol hibát vétettél, akkor megérdemelted, hogy éppen csak átcsússz. Mellesleg még nem bukott meg senki hivatalosan egyik vizsgán sem, bár Moonyeen egyészer tett rá célzást, hogy azért nem mindenkinek lenne oka örömre, ha a csupasz tények tükrében értékelné ki az beadott anyagokat. Volt is nagy kussolás vagy két percig.
Prezentáció:
Még a karácsonyi szünet elött kaptunk egy csoportmunkát, melyben egy kiskereskedelmi üzlet üzleti tervét kellett megcsinálnunk, fogyasztói árelemzéssel, marketingtervvel, üzlet tervrajzával, munkások számával, a szükséges munkaóraszámmal, elengedhetetlen üzemeltetési költségekkel és mindennel, ami ezzel jár. Power Point prezentáció lett belőle, amelyben egy csokiüzlet kezdeti botladozásait próbáltuk ecsetelni. Mégis csak jó a csokis múlt valamire. ;o) "Szokás szerint" az utolsó pillanatra hagytuk a formába öntést, így a segítségként felhasználásra kért Mozart Souvenir-es képek először a magyarországi szerver, majd késöbb az én internetem haldoklása miatt, nem voltak benne a prezentációban. Ennek valamint annak, hogy két nap alatt jutott csak sor az összes csapatra, nem mi nyertük meg a dél-afrikai borokat, amit a tanárunk ajánlott fel az első helyezettnek. ;o((((((( Ennek ellenére mi megszavaztuk magunknak a legjobb csapat az első napon díjat. Azóta sem porosodik a trófea a polcomon.

Csak fogyogatnak a témák, de most annyira elálmosodtam, hogy befejezem. Van ez így hajnali 3/4 4 közeledtével.
Ha így haladok lassan naprakész események is terítékre kerülhetnek.

Harmincegy éves lettem én. Meglepetés e közlemény. Tőlem Nektek. ;o) Kicsit módosítva, de a lényeget tükrözve.

Ismét több, mint egy hónap telt el az utolsó jelentkezésem óta, de egyszerűen nem tudok már több mentséget felhozni, ezért maradnak a tények. Nincs időm, a kevés szabadidőmet Fridával (párommal) próbálom tölteni és rengeteg dolog hétköznapivá vált. Folyamatosan jegyzetelem, hogy miről kellene írnom, de nem tudom olvassátok-e őket valaha, mivel sok visszajelzést nem kapok, valamint olyan megjegyzés is érkezett, hogy inkább fényképeznem kellene, mint írnom. ;o( Ezen felbuzdulva, fel is raktam néhány képet az
www.adam-in-au.kepeim.hu oldalra. Nem kell nagyon friss képekre gondolni, alig fél év lemaradásom van, de igérem, hogy lassan utolérem magam. (Szegény ember aki igérni sem tud.)

Mivel a mai nappal nagyon elégedett voltam, gondoltam megosztom veletek, hogy miként telt a mai napom, de csak a blogon.
Reggel addig maradtam az ágyban, amíg magamtól fel nem ébredtem és nem éreztem, hogy elég volt a lustálkodásból. Ez elég ritkán eshet meg velem mostanában, ezért már a kezdet nagyon jó napot igért. Kitekintve az ablakon, az időjárás sem adott okot a panaszra, ugyanis gyönyörűen sütött a nap. Ez sem esik meg minden reggel a nyár utolsó napjaiban itt Sydneyben.
Nem túl rég kaptam Magyarországról egy csomagot, amely több hasznos dolog mellett egy nokedliszaggatót is tartalmazott. Ezt ma fel is avattam, mivel elkészítettem egyik kedvenc ételemet, a zöldborsópörköltet. Ezzel el is érkeztünk a déli időpontig. Frida, aki néhány hete élvezi már a suliszünet előnyeit, szintén megjelent ebben az időpontban. Vele kiegészülve felkerestük a North Sydney-ben található munkahelyemet, ahonnan szabadságot kértem a mai napra. Vittem nekik egy kis kóstolót.
Innen néhány perces kocsikázásra van Waverton, ahol néhány hete egy nagyon kellemes, de rövid BBQ-t tölthettem együtt Istvánékkal, néhány magyarral és ausztrállal. Most csak a kilátásban gyönyörködtünk, de igazán megérte a kitérőt, mielött hazajöttünk. Összefutottunk Mikivel, akitől egy hatalmas Astro Boy képpel ellátott pólót kaptam. Miért is? Ennek a története, hogy van egy közös ausztrál ismerősünk, aki rajong ért és komoly vitánk alakult ki, hogy ki lehet egyáltalán jobb, mint Astro Boy a mostani hősök közül. Az új Batman lett kiválasztva, de azóta minden alkalommal, amikor találkozunk, megjegyzem, hogy Astro Boy elég gyengécske. Erre kaptam most ezt a pólót.
Nem sok időt töltöttem a lakásban, ugyanis még mindíg nem nőtt be a fejem lágya, így egy órát Half Life 2-tem, mielött elmentünk volna vacsorázni a Ginghis Khan nevű mongól étterembe. Ennek hosszú története van, mivel eddig legalább 5 alkalommal próbáltunk már ott enni, vizsont vagy nem volt még nyitva, vagy az orrunk elött zárt be, így a mai napra nagyon készültünk. Csodák csodájára most sikerült. Megérte a várakozást. Nem túl olcsó, de egyszer van szülinapom (évente). BBQ all you can eat-et ettünk, amihez neked kell a húsokat, zöldségeket és a szószok kombinációját kiválasztani. Ezt egy víz nélkül akváriumnak tűnő "konyhában", vaslapon megsütik és már eheted is. Nekem még mindíg hiányzik, hogy sóval is ízesítve legyenek az ételek, de ezt lehet orvosolni.
A napot egy kellemes mozival a Spanglish-vel folytattuk, ami közel éjfélkor ért véget. Rég nevettem ennyit. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Voltak benne nagyon életszerű megjegyzések, jelenetek. Az autós, beszélgetős jelenetek, ahol a táj mögéjük volt vetítve, csapnivalóak voltak. Évtizedekkel repítette vissza a filmet technikailag a múltba.
Befejezésül még egy tortát is kaptam.
Nem lehet eseménytelennek nevezni a napot, főleg, hogy azzal tölthettem aki most a legközelebb áll hozzám.
Mindenkinek legalább hasonlót kívánok!!!

Fish Market:
Több kirándulást is megejtettünk mostanság eme piacra, ahol a halak, rákok és egyéb tengeri élőlények megvásárlása mellett a lacikonyhák hangulatát idézve, bár a minőséget szerintem messze túlszárnyalva, helyben elkészítve el is fogyaszthatsz néhány étket. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rántott és grillezett dolgok jobban fogynak, pedig vannak nyers, vagy éppen csak előfőzött, hideg ételek is.
Nagyon különböző emberek járnak ide is, mint ahogy maga a lakosság is nagyon vegyes az országban. A legjobban az tetszett, hogy vannak akik az igazi piknikhangulat megteremtése érdekében, saját tányért, boros vagy pezsgőspoharat, valamint a bele való italt is hozzák és az asztalok egyikén teljesen berendezkednek.
Az ételek közül nehéz választani, mert igazából mindegyik nagyon jó. Itt is, ahogy az már Malájziában is megtörtént, a gyerekkori kedvencem, a lisztbe forgatott királyrák rántva jön be a legjobban. Kagyló, hal, rák mindenféle mennyiségben megtalálható, tehát kalandra fel, próbálj ki mindent!
Mint a legtöbb köztéri helyen, itt is megtalálható a tábla, "Légy szíves, ne etesd a madarakat!". Mivel csak minden második méteren és minden asztalra van kirakva, elég sokan etetik őket. A pofátlanabbak nem is várják meg, hogy esetleg adj neki, hanem, kihasználva, hogy esetleg nem figyelsz kellő képpen, a tányérodból is ellopja, amit ér. A halak etetése nincs tíltva, így a kikötő vize felé nyúló étkezőrészről teljesen jól lehet dobálni a maradékot nekik. Tapasztalataim szerint a rizs a legjobb, mivel a sirályok nem tudják kikapni az egészet a vízből, így a halaknak is jut. Egész nagyokat is lehet látni, bár szerintem egyik sincs több, mint egy kg.

Munka:
Ez egy elég szép kis téma, de valamikor erről is "kell" írnom, így essünk neki.
Továbbra sem adtam fel tervemet, hogy a vendéglátást magam mögött hagyva, ismét a kereskedelemben helyezkedjek el, lehetőleg csokival kapcsolatos tevékenységet folytatva. Nem vagyok egy fanatikus csokifogyasztó, de éveket foglalkoztam csokival és érdekesnek tartom a terméket, valamint ebben már van tapasztalatom, ami segíthet a késöbbiekben, hogy megértsem, miről is folyik a szakmai, angol diszkurzus.
Első bizonytalan lépéseimet a Rosco Fine Food felé tettem meg, amely cég elég hasonló termékkört importál, mint a Féda, ahol a csokis "karrierem" kezdődött. Nem nevezném sikeresnek, mivel minden taktikát és bevált normát félretéve, időpontegyeztetés nélkül, simán besétáltam a kapun és mivel senki nem tudott fogadni (milyen meglepő), csak otthagytam az önéletrajzomat, bízva abban, hogy a megfelelő helyre jut. Nos, mivel ez hónapokkal ezelött történt és kapcsolatfelvétel azóta sem történt, gondolom iktatva lett. A kukába. ;o(
Második próbálkozásom, a Lindt, világon első, kereskedelmi üzletének menedzseri pozíciójára profibbra sikeredett, mivel a tanárunk és az ACE helyi képviselője is segített. Moonyn a CV átnézését, átírását, Szilvi pedig a kisérőlevél megfogalmazását válalta egy kis unszolás után. Még szerencse,hogy ilyen jól megy az angol több, mint egy év után. Ideje lenne ezzel is foglalkoznom egy kicsit, de ez egy másik történet. Szóval minden profin meg volt írva, leellenőrizve, stb, de még nem volt meg az egyedi jellege, amivel felkelti az érdeklődést az rengeteg jelentkező közül. Még volt Fédás főnökömtől tanultam, hogy, ha már kézbeveszik a jelentkezést, ajánlatot és az különbözik a többiekétől az fél siker. Ez a fél siker már megvolt, azonban nehezményezték, hogy csak 28 órát tudok legálisan dolgozni hetente, ezért köszönték szépen, de olyan jelentkezőt választottak, aki a cég terveinek, valamint a folyamatos ellenőrzési, irányítási feladatok ellátásának jobban megfelel.
Ezt követően már jött is a november, december a rendevzényes időszak felpörgésével és a minimális alvási és egyéb tevékenységekre fordítható szabadidővel, ezért a munkakeresés is megállt. Szerencsére erre az időszakra esik a suliszünet is, ami megteremti a lehetőséget a korlátlan munkavállalásra. dolgozz, ha tudsz, amennyit csak bírsz!
Luna Park:
Ez egy elég érdekes téma (nekem), mivel a kezdeti, csak én vagyok magyar felállás olyan szinten változott meg, hogy volt olyan rendezvény, ahol a 15 munkásból a supervisor és még két kolléga volt nem magyar. Volt is belőle sértődés, mivel az akkor új supervisor közölte, hogy ez egy angol nyelvű ország, angol nyelvű cége, ahol a vendégek és munkások nagy része is angolul kommunikál, ezért elvárja, hogy amikor más nyelvet beszélők is vannak a társaságban, az angolt használjon mindenki. Az "I understand your problem, b***d meg." ugyan mosolyt csalt a 12 magyar arcára, de a supervisor nem igazán értékelte, ezért amint lehetett hazaküldte a csapatot.
Egyébként is furcsa, hogy én elég toleráns emberke hírében állok, de az utánam jött supervisorok utasításait valahogy nehezebben teljesítettem, mint a "régi" főnökökét. Ez akkor is így van, ha az esetleg jobban képzett, több tapasztalattal rendelkező, mint az előzőek. Az idő azonban nekik dolgozott, így pár hét után, legalábbis aki megmaradt, nagyon jó csapatot képzett velünk. A Luna Park mellesleg nem a "normálisak" gyűjtőhelye. Ez nem csak a tengeren túli diákokra, munkásokra vonatkozik, hanem az ausztrálokra is. Vannak akik cirkuszban, majd kaszinóban dolgozva járták a világot, van aki férfi létére, férfi szerelmét követve, röpke 5 évet élt Indiában és még van néhány "örült" a vezetőségben.
Amikor én kezdtem, az öntömlyénezésnek még a látszatát is kerülve, 10-15 fős csoportokból választottak ki 2-3 embert, hogy dolgozzon a Clifford Wallace ügynökséggel. Decemberre ez odáig fajult, hogy aki csak jelentkezett és nem volt valami extrém kifogásolhatóság a megjelenésében, angol tudásában, azt felvették. 450 felszolgáló dolgozott az ügynökségnek és szinte folyamatosan volt munka. Ez egész karácsony napjáig tartott, amikor is annyira megállt a rendezvényezés, hogy a mai napig talán 2 rendezvény volt, amire hívtak minket, kb. 7-10 embert. A többiek vagy eltudtak helyezkedni máshol, vagy azóta is munkát keresnek. Nem is várható változás február végéig, március elejéig. Néhány emlékezetes pillanat:
*Vasárnapi munka. Mindenki töri magát, hogy vasárnapra osszák be, mivel dupla pénz. Egyik ilyen alkalom során megérkeztem egy német kolléganőmmel 10re, hogy akkor mi most itt vagyunk, tessék nekünk munkát adni. Senki nem tudta, hogy mit kezdjen velünk, ezért nettó $23 ért elkezdték rendberakatni velünk a tányéros, evőeszközös raktárt, addig, amíg kiderül, hogy miért is kellett konkrétan bejönnünk. Ez eltartott délután 4ig, amikor is nekem el kellett jönnöm, mert 5től kezdtem egy másik helyen. Szeretem a jól szervezettséget. ;o) Mindegy, több, mint $180ér kellemes elbeszélgettünk, mivel nagyon nem törtük magunkat.
*60-as évek bulija. Ez nekem nagyon bejött, mivel mindenki Grease stílusban érkezett, sokan Elvis hajat viseltek és folyamatosan jobbnál jobb Rock 'n Roll számok mentek. Alig voltak 600an. Induláskor néhány motoros az asztalok között motorozott, a csajok pedig féloldalasan ülve a hátsó részen, hatalmas nyalókákat dobált a vendégek közé. Régi hanglemezeket formáló papíralátétek és fagyishake járt minden vendégnek.
*Legalább ilyen hangulatos volt egy közel 1500 fős állófogadás, ahol a vendégeknek fehérben kellett jönniük. Az est legérdekesebb része az volt, amikor a szinpadon csillogó ruhában fellépő táncosra vetítették a lézerfényeket, ami a ruhán tükröződve az egész hangár nagyságú területet betöltötte. Leírva nem egy nagy kuriózum, de mivel ilyet még sehol máshol nem láttam, nekem nagyon bejött.
*Egy másik vacsorával egybekötött fogadáson, minden asztalon hatalmas jégszobor állt, ami alatt egy műanyag edény helyezkedett el, hogy az olvadáskor keletkező vizet összegyűjtse. Mivel az edények kicsinek bizonyultak, egy-két asztal már a vacsora felénél kisebb tavacskára emlékeztetett, aminek a vizét a terítő a vendégek ölébe továbbította. Ötlet, ahol tele van az edény és vizes az abrosz, szedjük le a jégszobrokat. Ez rendben is lenne, csak azt nem tudta senki, hogy a műanyag edények annyira lágyak, hogy amint felemeled, valamelyik irányba megroppan és az egyébként is morcos vendégek ölébe zúdul a 4-5 liter víz. Ezt elég kevesen vették jó néven az kosztümben, öltönyben, megjelent népek közül. Sűrü bocsánatkérések és teljes asztalcsere után azért lecsillapodtak a kedélyek.
*Decemberre mindenki, nem csak a magyarok kezdtünk elfáradni, türelmetlenek lenni. A vendégek kedves felmenői, családtagjai is gyakra voltak emlegetve, nem éppen nyomdafestéket tűrő jellzőkkel. Sok olyan rendezvény volt, ahol kezdőkkel dolgoztunk együtt, akik nem igazán látták meg a munkát, és még meg is sértődtek, ha ezt szóvátetted, így kicsit klikkesedés alakult ki a régiek és az újak között. Igazi "idiótának" vagy vérprofinak kellett lenned, ha el akartad érni, hogy a régiek "befogadjanak". Egyik magyar kolléga a rettenetesen flegma hozzáállásán kívül a következő párbeszéddel lopta be magát a szívünkbe. A történet azzal kezdőtött, hogy az italok ingyen vannak és a vendég a bártól pár lépésnyire elejtette és összetörte a pezsgőspoharat a táncparketten. Ezt követően visszajött a bárhoz, ahol Szabival találkozott.
Vendég: -Kérnék szépen egy pohár pezsgőt.
Szabi: -Önnek nincs több.
V: -Hogy-hogy? Miért?
Sz: -Sajnos nincs papírpoharunk.
V: -Tessék? Nem értem?
Sz:- Tudja mit, itt van egy, aztán nyugodtan törje össze megint.
Mindezt fapofával.
A másik pedig Mr. Lazar, aki nem Angol, hanem londoni. Ebből kifolyólag (ugyan nem lehet tökéletesen érzékeltetni a kiejtést) az ő neve max a kocsmában Mr. Lazar, őt Mr. Lazaaa-nak "kell" hívni. Mellesleg a királyi családnak is dolgozott rendezvényein és a maga közel 50 évével még mindíg "világcsavargó". Egyébként rajta kívül csak nagyon kevesen ejtik ki helyesen a családnevemet.
A harmadik Matthew, aki új-zélandi és egy hatalmas gyerek, mókamester és bohóc egy személyben. Kicsit magamat látom benne, csak én már nem tudom, vagy szoktam ennyire elengedni magam. Egy elég neves reklámcégnek dolgozik, de mellékesként hétvégi rendezvényeket is elválal. A távozó vendégek háta mögött, egyenruhában vállon átfordulás után Rambo tartásban levegőgéppuskát szorongatva ratatázás csak az egyik dolog, ami miatt mindenki megszerette. Mellesleg még minimális vendéglátós tapasztalata is van, ami nem mindenkiről mondható el.
Van még néhány ausztrál akivel tartjuk a kapcsolatot, de ők nem annyira "különlegesek", csak szimplán idióták.

Azt hiszem ennyi most elég is lesz, mivel megint megkapom majd, hogy olyan hosszú, hogy inkáb bele sem kezdetek az elolvasásába.

Mivel jó ideje nem írtam és már több, mint egy éve itt vagyok, ezért elhatároztam, hogy témaköröket alakítok ki és azokról fogok írni, mivel a heti frissítés mostanában kivitelezhetetlen volt.

Vízum:
Ez a kérdés még augusztusban volt igazán fontos számomra, amiről elég sokan értesültetek, hogy sikerült további egy évre meghosszabbítanom, így nagy valószínüséggel 2005. október 6-ig ronthatom Ausztrália levegőjét.
El kell mondanom, hogy a nagy tolerancia és mosolygós, barátságos és mindenkit szeretünk ország bürokratái itt sem másabbak, mint otthon, annak ellenére, hogy még mindíg egyszerübb itt meghosszabbítani a vízumot, mint otthon megszerezni.
Nekem egyetlen bonyodalmat a 28 órás legális munkavégzés jelentette, mivel nem elég,hogy az ügyintézőm, de még az ő főnökei sem igazán tudtak erről semmit. Hiába vittem a bevándorlási hivatal címeres, aláírt és lepecsételt visszaigazolását, hogy márpedig az általam látogatott tanintézmény, Retail Managemant szakának tanulói extra 8 órát dolgozhatnak hetente, 2 órába tellett találni valakit, aki igazolta az igazolás hitelességét. Még jó, hogy volt ilyen, mivel az ügyintézőm már kezdte elveszteni a türelmét és a fonalat, ezért már az áthidaló vízum megoldás is szóba került, addig amig nem talál valakit, aki érdemben jóváhagyja a rendes vízumomat. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy még nem is a legidiótább irodistához kerültem, mivel Viki, a volt kollégánk és lakótársunk, valamint jelenlegi lakótársunk (ez most kicsit furán hangzik, de majd ezt is kifejtem), annak ellenére, hogy az orvosija még bőven egy éven belül volt, újabb orvosira kellett menjen, mivel az aktakukac kitalálta, hogy még beteg is lehet, hiszen két évre hosszabbítja meg a vízumát. Az összefüggést a mai napig nem érti senki, de, ha vízumot akarsz, ne azt kérdezd, hogy tényleg ugorjak-e, hanem, hogy milyen magasra. ;o(

Lakás, lakótársak:
Ez is megér egy misét, de vágjunk bele.
Kibéreltem egy újabb lakást, szintén a Hyde Park Towerben, szintén két szoba, két fürdőszoba, viszont más, talán jobb elrendezés és más fekvés, valamint egy emelettel magasabban vagyunk. ;o)
Mivel mindkét lakásban négy-négy fő a limit, volt amikor "csak" az egyikben nyolcan laktunk, de volt olyan is, mikor a kettőben hetekig csak heten voltunk, mivel arra nem volt időm, hogy kiplakátoljam, hogy latótársat keresünk. Most kilencen vagyunk, mivel Viki (megoldás az előző fejezetre) 6 hetes hazautazásából visszatérve, amíg nem talál másik helyet, nálunk marad.
Az egy lakás 8 lakó felállást úgy sikerült elérni, hogy Miki úgy határozott, elköltözik Gold Cost-ra (újabb történet lesz), de egy hét után meggondolta magát, így történt, hogy az alap négy fő (Viki, Miki, Szabolcs és én) kiegészült a Miki helyére érkező Orsival, akit még Mo-ról ismerek, a Miki által a helyére szervezett Dórival, aki csak egy hónapot maradt, Dóri Szingapúrban dolgozó és egy hétre érkező barátjával és néha Fridával a barátnőmmel. Ennek is megvan a varázsa, főleg, hogy csak 4 kulcs van és postaládába kell dobálni, hogy mindenki be tudjon jutni, de pl. éjszaka a postaládáig is csak kulccsal lehet eljutni, ami tovább növeli a dolog pikantériáját.
Mellesleg a második lakés kibérlése sem volt egy egyszerű feladat, mivel a tulajdonos és az ügynök is ugyan az, mint a régebbi lakásnál. A feladat nehezítése abban nyílvánult meg, hogy annak ellenére, hogy jó bérlőnek számítok (időben fizetek, nem panaszkodnak a szomszédok), mégis biztosak akartak lenni benne, hogy a régi lakást is megtartom, így a szerződést még egy fél évvel meg kellett hosszabbítanom, valamint a szokásos 1 hónap előre, 1 hónap biztosíték helyett 1 hónap biztosítékot, viszont 2 hónapot előre kellett fizetnem. Nem mondhatnám, hogy örültem neki, de a lakás nagyon megtetszett, amikor megnéztem és ki akartam bérelni. Nem bántam meg, bár a nagyot kaszalálok rajta megjelöléstől igen csak messze áll a dolog.
Egy szó, mint száz, lakásbérlésbe csak akkor vágj bele, ha hihetetlenül türelmes vagy, van pénzed, amit bútorokba és egyéb letétekbe tudsz invesztálni. Amennyiben keresni akarsz az üzleten, akkor jobban teszed, ha nem a belvárosban keresel lakást továbbérlésre, mivel olyan magas a heti bérleti díj, hogy négy főre leosztva is sok, nem, hogy még keresni is lehetne rajta.
Egyébként most kaptam meg a normális esetben 3 havonta érkező gáz és melegvízszámlát a 28. emeleti lakásra, múlt év februárjától. Nem mondhatnám, hogy feldobta a napomat a maga 671 dolláros végösszegével. Jogos, mivel leosztva nem túl sok, de azért egyben elég magas, főleg, hogy nekem kell kifizetni, mivel a többiek a heti bérben már elvileg kifizették.