kedd, március 08, 2005

Mivel nem minden nap vagyok munka után még "fitti", gondoltam nekikezdek a már régóta esedékes beszámolómnak. Folyamatosan jegyzetelem a címszavakat a telefonomba, hogy miről is akarok írni, de mire időt tudok rá szakítani, vagy már nem találom olyan érdekesnek, vagy már nem is tudom, hogy miért volt fontos. Ennek ellenére belekezdek.

Időjárás:
Erre csak azt mondhatom, hogy olyan, mint az áprilisi jóidő otthon. Kiszámíthatatlan. Ez különösen a nyárra érvényes, hiszen mindenki a "forró" nyarat várná itt, de ez nem mindíg van így. Az évek óta tartó hatalmas szárazság ellenére belefutottunk már az évszázad esőjének titulált felhőszakadásba, 20fokba nyáron, napközben valamint komoly jégesőbe. Télen sem volt jobb a helyzet, egyesek szerint folyamatosan esett, ami ugyan nem igaz, de valahogy ez maradt meg.
Emlékezetes eső volt, amikor az egyik kollégánk megigérte, hogy az eső miatt elvisz minket a városig, ne kelljen már bőrig áznunk, ha már van autója. Várjuk csak meg a bejárat előtti beállóban, azonnal jön. 10 perc után már kezdtünk kicsit aggódni, de akkor nagy örömünkre feltünt a járgány az utca végén. Lelkesedésünk nem tartott sokáig, ugyanis kiderült, hogy nem igazán jó helyen parkolt a kocsival. A kicsit leejtős utca összes vize a kocsija alatt gyűlt össze, ami egy kisebb tó kialakulását eredményezte. Nem volt nagy a probléma, "csak" közel a magnó magasságáig ért a víz. Nem volt valami rózsás kedvében a srác, így maradt a taxizás, neki pedig a kocsi szárítgatása. Mellesleg pont eladás elött állt az autó.
Az időjáráshoz kapcsolódóan megemlítem, bár a tél még csak közeleg, hogy milyen trükköt lestem el Vikitől az egyik volt lakótársamtól. Nem mindenki olyan, mint én, hogy elektromos ágymelegítőbe ruház be a hideg beköszöntével, főleg ha kéznél van egy hajszárító. A művelet nagyon egyszerű. A legmelegebb fokozatra kapcsolod a hajszárítót és betakarózól, mint egy múmia. Még jobb, ha eleve hálózsákban alszol. Bekapcsolod a hajszárítót és már élvezheted is a 21. századot, ha mint hőbefúvót használod a hajszárítót. Mindenkinek igénye szerinti hőmérséklet alakítható ki, csak ne felejtsd el kikapcsolni, mert egy idő után nagyon forró lesz. Legalábbis gondolom. ;o)
Fontos még. Ne hallgass az éveket itt élt barátnődre, hogy fölösleges, akár csak egy hosszúnadrágot, vagy meleg cuccot is hoznod, hiszen itt mindíg meleg van. Erre az angol bullshit kifejezést használnám. Egy váltás meleg cuccot mindenképpen csomagolj, bár a télikabátot otthon hagyhatod, ha csak nem tervezed, hogy síelni mész télen. Egy hideg nyári napra, vagy egy kellemesen hűvös öszi délutánra gondolj, mikor összeállítod a meleg ruháidat. Kinti ruhát képzelj magad elé, ne azt amit a barátod(nőd) meglepésére vennél fel a hideg este felmelegítése céljából. 8OD

Jury:
Ausztráliában (ha jól értettem) minden állampolgárnak kötelessége ülnöknek, esküdtnek lenni, ha erre felkérik. Ez esett meg az egyébként finoman szólva is nagyon naív, szőke (bocsi), már 19 éves osztálytársnőmmel is. A dolog nagyon hasonlít az otthoni kötelező katonai szolgálatra, ugyanis a bérezés ez után is hasonlóan magas és itt is idétlenebbnél idétlenebb, de nagyon fontosnak tűnő kifogásokat kell felhoznod, ha el akarod kerülni hazafias kötelességedet. Kíváncsi lettem volna azért, hogy milyen ügyben lett volna szava Kerri-Annak.

SULI:
Számolás:
Eddig sem lehetett a sulit egy elmebajnokságnak nevezni, de a koronát azzal helyezte fel a suli az egészre, mikor százalékos feladatokra került a sor. Mivel évekig saját vállalkozásom volt és az áfa, haszonkulcs, és hasonszőrű állatfajták fel-le, oda-vissza kalkulálása elengedhetetlen volt. A közelítő számok megadása bármikor megy fejben is, a pontos számokhoz azért néha elkél a számológép segítsége. Az elöbb már említett ausztrál osztálytársnőmnek komoly fejtörést és magyarázatot igényelt, hogy legalább derengjen, hogy miért is 20% fentről lefelé, az ami 25% lentről felfelé. Volt aki annak ellenére nem tudta a feladatot, hogy kb. a következő nehézségű példa volt.
Cipőbolt forgalma áprilisban 110. 20% emelkedés után mennyi lett májusban. Már ez is szép, de ez még csak a kezdet, ugyanis három lehetséges válasz is meg van adva. Majd ezt követte még három hasonló, de egymásra épülő számítás, szintén lehetséges válaszokkal. A végső válasznál olyan irgalmatlanul nagy eltérés volt a jó és a rossz válaszok között, hogy ha még ekkor sem jöttél rá, hogy valahol hibát vétettél, akkor megérdemelted, hogy éppen csak átcsússz. Mellesleg még nem bukott meg senki hivatalosan egyik vizsgán sem, bár Moonyeen egyészer tett rá célzást, hogy azért nem mindenkinek lenne oka örömre, ha a csupasz tények tükrében értékelné ki az beadott anyagokat. Volt is nagy kussolás vagy két percig.
Prezentáció:
Még a karácsonyi szünet elött kaptunk egy csoportmunkát, melyben egy kiskereskedelmi üzlet üzleti tervét kellett megcsinálnunk, fogyasztói árelemzéssel, marketingtervvel, üzlet tervrajzával, munkások számával, a szükséges munkaóraszámmal, elengedhetetlen üzemeltetési költségekkel és mindennel, ami ezzel jár. Power Point prezentáció lett belőle, amelyben egy csokiüzlet kezdeti botladozásait próbáltuk ecsetelni. Mégis csak jó a csokis múlt valamire. ;o) "Szokás szerint" az utolsó pillanatra hagytuk a formába öntést, így a segítségként felhasználásra kért Mozart Souvenir-es képek először a magyarországi szerver, majd késöbb az én internetem haldoklása miatt, nem voltak benne a prezentációban. Ennek valamint annak, hogy két nap alatt jutott csak sor az összes csapatra, nem mi nyertük meg a dél-afrikai borokat, amit a tanárunk ajánlott fel az első helyezettnek. ;o((((((( Ennek ellenére mi megszavaztuk magunknak a legjobb csapat az első napon díjat. Azóta sem porosodik a trófea a polcomon.

Csak fogyogatnak a témák, de most annyira elálmosodtam, hogy befejezem. Van ez így hajnali 3/4 4 közeledtével.
Ha így haladok lassan naprakész események is terítékre kerülhetnek.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Boldog szülinapot, kicsit megkésve.
Én is nézem a blogodat legalább hetente, szóval nem hagyunk olvasatlanul.

Szép napot!
Enikő

Névtelen írta...

Kedves Adam!

Boldog szülinapot kivanok igy ismeretlenul is, es en is rendszeresen "radkattintok" ne hagyd Magad, irj csak renduletlenul, van olvasod boven.

Nandor