hétfő, március 22, 2010

Ahogy azt már ígértem, egy kicsit sűrűbben fogok írni. Ennek apropója, hogy zajlanak az események.

Mint azt a múltkor már írtam, egy vízumgyár jelleggel üzemelő iskolában tanítottam. A múltidő azért esedékes, mivel a suli pénteken, március 19-én, a vezetősége döntésére bezárt. Csődeljárást kértek maguk ellen, így az AIFE, Austech Institute for Further Education is tagja lett azon iskolák csoportjának, amelyek a bevándorlási jogszabályok szigorításának estek áldozatul. Nem nagy veszteség az oktatás színvonalát tekintve, amit 2010 előtt kaptak a diákok. Elég komoly ellenállásba ütköztem a diákok részéről, amikor "tanítani" próbáltam őket. 10 hét alatt 4 csoporttal volt dolgom, amiből 3 annak ellenére, hogy szerintem elég lazán fogtam őket, akármikor találkoztunk az után, hogy velem végeztek, közölték, hogy eddig csak én követeltem tőlük, hogy tanuljanak.
Az utolsó csoportomnak egy olyan csapatot kaptam, akit a "rutinosabb" tanárok nem akartak elvállalni, mivel már több tanárt kikészítettek. Ezzel az információval felvértezve indultam neki az osztálynak. Az első hét úgy telt nagyjából, mint a többi, talán azzal a különbséggel, hogy kevesebb volt a jelenlét, mint általában, de ezen a vízumgyárban nem kell fennakadni. Ha naponta három-négy alkalommal nem mondtam el nekik, hogy az előző csoportom, akikkel ugyanezt az anyagrészt vettem elég csúnyán elvérzett a beadott anyagok másolása miatt, akkor egyszer sem, ennek ellenére elég feltűnő volt, hogy a számítógépeknél a felkészülésre szánt időt inkább a Facebook, vagy az Orkut adatok frissítésével töltik, mint adatgyűjtéssel. A második héten kezdődtek a problémák, amikor is egy rövid teszt, 10 perces előadás és egy dolgozat leadása volt esedékes.
A problémák kezdetét az jelentette, hogy az egyik lányt elég szépen kipécézték maguknak páran és beszólogattak neki valamelyik indiai nyelvjárásban. Az egészből nekem annyi jött le, hogy a lány már remeg az idegtől és kutyáknak nevezi őket. Gondolom, ez elég komoly sértés náluk. Első körben beszéltem a lánnyal, hogy mondja el, mi is történt, de nem nagyon akart a dologról beszélni.
Gondoltam amíg nem találok ki valami jobb megoldást, erősebben veszem a kötelező angolul beszélni a teremben előírást. Indulásnak csak annyit csináltam, hogy amikor annak ellenére, hogy szóltam, hogy angolul beszéljenek, továbbra is más nyelven dumálta, elkezdtem az anyagot magyarul leadni. Lett is csend egy pillanatra. Kifejtettem, hogy amennyiben nem fogják be, az óra további részében magyarul kapják meg az infókat, de nekik angolul kell majd beszámolniuk. Ha ez nem megy, az nem éppen szerencsés, hiszen az anyagot megkapták tőlem.
Ilyen előzmények után jött kedden a teszt. Indulásra azzal kezdődött a nap, hogy olyanok jelentek meg az órán, akiket addig nem is láttam. Mivel a teszt kötelező, erre bejöttek. Mikor kérdeztem, hogy miként is akarja megírni a tesztet, ha az anyag leadásánál nem volt itt, könyvük nincs, amiből készüljenek és az online anyagrész sem érhető el, annyit mondtak, hogy "No worries.". Már ennyi idő alatt is igazi ausztrálok lettek. Igazából csak azt nem értették meg, hogy én nem aggódok, de nekik lenne miért. Többen is megjelentek a tesztre, akik nem szerepeltek a diáklistámon, így a felkészülési idő alatt lementem az adminisztrációra, hogy kiderítsem a következő lépést. Ez kb. öt percet vett igénybe. Szépen nyugodtan megyek vissza a terembe, ahol egy verekedés közepébe csöppenek. Ahhoz kellően hülyék, hogy egymásnak essenek, de azért attól visszakoznak, hogy egy tanárt megüssenek. Az én diákomat lecsillapítom, leültetem, a másik addig elszivárog. Gondoltam ezzel el is van rendezve a dolog, mindenki nyugiban van és egy belső riporttal meg is van oldva minden. Egy órával később jelenléti ellenőrzés van, ami után szépen elsomfordált pár diákom. Mivel csak 15 perc volt a szünetig és egyébként is felkészülési idő van, nem foglalkoztam vele különösebben. 5 perc sem telik bele, jön az egyik későn érkező diák és közli, hogy a rendőrök éppen üldöznek pár diákot, ugyanis telefonon mindkét fél erősítést kért és a suli előtt karókkal összecsaptak. A karókat a kert kis fáinak megtámasztására használták eredetileg. Sokat az ügy érdekében már nem lehetett tenni, a rendőröknek leadtam az adataimat és visszamentem a terembe. Nem voltam valami csigavér az biztos.
Ekkor jött meg a már említett lány, aki azzal a lendülettel meg is kapta az első beszólásokat. Beszéltem vele megint, hogy én nem tűröm ezt a dolgot valami jól, így ha gondolja, nyugodtan mondja el, hogy mi a helyzet. Csak annyit mondott, hogy ez már másfél éve megy és általában nem izgatja fel magát, de most kezd elege lenni. Odahívom a hangadó srácot is, hogy elmagyarázzam neki, hogy ez bizony a szexuális zaklatás kategóriába tartozik és ha nem fejezi be sürgősen, könnyen úgy járhat, mint a verekedésben résztvevők. Ja azt elfelejtettem mondani, hogy őket nagy valószínűséggel kitoloncolják.
Ettől lett egy rövid csend, amikor is elkezdték az eseményeket a saját nyelvükön megbeszélni. Szóltam párszor, hogy beszéljenek angolul, de mintha ott sem lettem volna. Erre elvesztettem kicsit a türelmemet és pár nyomdafestéket nem tűrő szó kíséretében elmagyaráztam, hogy elég csúnyán fognak a 3 vizsgán járni, ha nem váltanak angolra. Fél óra teljes csend következett, majd irány a terem, ahol a vizsga lesz.
Itt viszont engem ért meglepetés, mivel a csend, csak a vihar előtti csendet jelentette. Ekkor derült ki számomra, hogy miért is utasította vissza több tanár is ezt az osztályt. Komoly kioktatást kaptam, hogy mi a szexuális zaklatás, hogy nekem nem lehet saját véleményem bizonyítékok nélkül, hogy nem veszthetem el a türelmemet az osztályban, hogy ők valójában mind mennyire okosak és műveltek, valamint, hogy már több tanárt sikerült kirúgatniuk, velem sem lesz ez másként, bár ezt elég burkoltan fogalmazták meg. Sajnos ez eddig így is volt, mivel a sulinak nagyon fontos volt, hogy ők boldogok legyenek, mert akkor több diák jön a körzetükből, ami több pénzt generál. Mivel a vitát fölöslegesnek találtam, a teszt elég gyorsan, további atrocitások nélkül lement és mindenki mehetett a dolgára.
Másnap elég korán bementem a suliba, hogy beszéljek a közvetlen főnökeimmel. Első sorban a verekedés volt a téma, bár sokat nem tudtunk tenni az ügy érdekében, azon kívül, hogy egy jegyzőkönyvet kellett írnom. Ezt kitárgyalva vetettem fel a további témákat, hogy mennyire is vegyem komolyan a csaj piszkálását, az tanteremben csak angolt beszélünk rendszabályt, valamint a kioktatásomat. A válasz kicsit meglepő módon zéró tolerancia volt. Mivel ebben a suliban nagyon fontos a jelenléti ív, közölték, hogy akivel gondom van, nyugodtam küldjem haza, csak tájékoztassam őket egy email-ben, hogy mi az ok. Az sem érdekli őket, ha az egész osztályt hazaküldöm. Azért azt megkérdezték, hogy le akarom-e cserélni az osztályt. Viccelsz? Ha valóban szabad kezet kapok, elég hamar rend lesz.
A nap feléig nem is volt semmi, azon kívül, hogy a kötelező angolra, a teremben nincs mobil használat és a jelenlét fontosságára kellett pár embert figyelmeztetnem. Nem is volt akadékoskodás, mivel aznap volt az előadás és a dolgozat leadási határideje. A nap felénél történtek a változások, amikor is nagy és lenéző mosollyal megérkezett a kioktató hangot megütő csapat. Ekkor jött egy kis hideg zuhany a számukra, amikor is közöltem a rendszabályokat, amelyeket eddig nem vettem túl szigorúan, valamint, hogy nem tűröm, hogy kioktassanak. Ha nem tetszik a tanítási stílusom, mehetnek a főnökeimhez. Negyed óra csendes megbeszélés következett, mikor is jó pár diák úgy döntött, hogy esélyük sincs sikerrel venni a prezentációt, így inkább hazamennek és orvosi igazolást kérnek. Az sem dobta fel őket nagyon, hogy elmondtam, külön kértem a vezetőséget, hogy a szokásos 4 hetes rotációs rendszert megbontva, a következő 4 hétben is én taníthassam őket. Ezek után a 28 fős osztályból 11 adat le a dolgozatát és tartotta meg a prezentációját.
Kár, hogy bezárt a suli, mert érdekes lett volna megnézni, hogy miként alakul a következő pár hét velük.

Ha már így alakult, hogy a suli bezárt, szeretnék pár infót megosztani, amiből tanulhat aki hasonló szituációba kerül.
  1. Ha olyan sulinál dolgozol, ahol bármikor szóba kerülhet a bezárás, próbálj meg alkalmazotti státuszra törekedni a vállalkozóival szemben, mivel alkalmazottként az állam garantálja, hogy 4 hónapon belül kifizetik a járandóságaidat, míg vállalkozóként csak akkor kapsz pénzt, ha az ingóságok értékesítéséből befolyt összegből kifizették a bankokat és még neked is jut pénz.
  2. Ha csak pár nappal is megcsúszik a fizetésed, azonnal tegyél lépéseket, hogy legalább egy részét kifizessék. Az is több, mint a semmi, illetve ne szégyenlősködj, ha felajánlják, hogy kisegítenek, ha gondban vagy. Igen is gondban vagy és annyit kérj, amennyit csak adni tudnak, a legjobb, ha a teljes összeget próbálod meg kicsikarni.
Erről ennyit. Ha kérdésed van, írj!

A Virtuális Diákügynökség is megérzi a sulik pénzügyi problémáit. A diákok után járó jutalékok szinte mindenhonnan késve érkeznek, illetve csak akkor kerülnek utalásra, ha többször odatelefonálsz. Nem túl jó jel a jövőre nézve. Az sem dobja fel a hangulatomat, hogy egy tervezett rendszabály szerint a jövőben Ausztrál diákügynökségek nem részesülhetnek majd jutalékban az iskolákba beiratott diákok után, illetve a suliknak közzé kell tenniük a szerződött diákügynökségek listáját, amivel én is egyetértek, viszont azt már üzletileg kérdőjelesnek találom, hogy a visszatérítések mértékét is publikálniuk kell. Ez egy kicsit üzletit titok kategóriába esik nálam, de ki tudja.

Ma voltam a Clifford Wallace Hospitality Ageny-nél, hogy egy kicsit több munkát adjanak a megnövekedett szabadidőmre tekintettel. Annak ellenére, hogy pénteken kiosztják az összes munkát és ma hétfő van, közel 30 óra munkát tudtak adni. Nem egy vagyon, de ilyenkor, amikor még szezonnak se híre, se hamva, ez elég jó.
Múlt hét szombaton is dolgoztam velük a Terrey Hills-i golf klubban, ahol kb. 10 perc munka után felajánlották, hogy dolgozzak nekik teljes állásban. Az ilyen dolgok azért feldobják a napomat, annak ellenére, hogy nem fogom elvállalni, mivel nem elég, hogy a pénz sem sok, de szombat és vasárnap is dolgozni kell. Ez nem valószínű, hogy jót tenne a kapcsolatunknak.

Elég hosszúra sikeredett, pedig lenne még miről írni. Mindegy, a következő bejegyzésre is kell hagyni témákat.

Azért javasolok még három angol nyelvű blogot:
  1. Smiling Kangaroo
  2. Kangaroo Blogger
  3. Reporter Koala
Mindhárom azonos témáról szól, de különböző stílusban. Nekem a Smiling Kangaroo blog tetszik a legjobban, de ki-ki válogathat az ízlésének megfelelően.

vasárnap, március 07, 2010

Gondoltam közlöm, hogy megkaptuk az Ausztrál állampolgárságot, így most az útlevél intézése van folyamatban. Nem kell megijedni, már ha valaki megijedt, mindketten megtartottuk a Magyar állampolgárságot.
Képek nincsenek, mivel a ceremónia egy sörsátorban volt lebonyolítva egy hétvégi búcsú keretében, illetve nem is hívtunk senkit, mivel arra számított Frida, hogy egy kézfogás után kitessékelnek minket egy irodából. Én igazából semmire sem számítottam, így nem ért meglepetésként, hogy a közel 100 új állapolgár mellett még párszáz emberke bóklászott a sörsátorban, ahol a büfék és az italkimérések voltak. Megvolt az Ausztrál hangulat. ;o)

Kezd lassan szokásommá válni, hogy évente írok. Nem valami szuper gyakori, de azért életben tartja az oldalt. (Remélem.)

5,5 év után végre hazalátogattam a magyar nyárba. Mivel Frida családjával még nem találkoztam és Frida sem találkozott édesanyámon kívül a családommal, a 3 hét folyamatos rohangálással telt. Jól is jött, hogy odafelé megálltunk pár napra Hong Kong-ban, illetve visszafelé Jordániában. Mindkettőt csak ajánlani tudom, annak ellenére, hogy teljesen eltérő kultúra.
Az otthoni élményekről csak annyit, hogy mindenkinek nagyon köszönöm a szíveslátást és azt a kedvességet, amivel minket fogadtak. Minkét család nagyon szuper volt. Sajnálom, hogy ennyi ideig kellett várniuk, hogy megismerjenek minket, illetve egymást.
Külön köszönet illeti Szilárdot, aki pár éve nálunk is megfordult, hogy az osztálytalálkozónkat egy héttel elcsúszatta, így én is ott tudtam lenni. Nagyon jó volt találkozni olyanokkal, akikkel lassan 20 éve láttuk egymást utoljára.
Néhány volt kolegámra is jutott pár perc az otthonlét alatt.
Jó lett volna eljutni Fridával együtt a Csokoládé Múzeumba, de ami késik, nem múlik. Valamit a következő hazautazásunkra is hagyni kellett. ;o)
Az még nem biztos, hogy mikor lesz az a bizonyos utazás, de nem szeretnék újabb 5,5 évet várni.

Még márciusban, ami szinte hihetetlen, hogy egy éve volt, kiléptem a Gastronomy-tól és ezerrel belevetettem magam a Virtuális Diákügynökség kiépítésébe. Az ötlet jó és működne is, csak elég rosszkor kezdtem bele, mivel a bevándorlási jogszabályokat erősen változtatják és nem a diákok számára előnyösen. Iskolák mennek csődbe, várnak már hónapok óta a kurzusaik elismerésére ami azzal jár, hogy nem vehetnek fel új diákokat, valamint hatalmas számban utasítanak vissza vízumkérelmeket. Mindezek oda vezettek, hogy újra munkát kellett vállalnom és csak részmunkaidőben csinálni a diákügynökséget.
Étterem, bár, kávézó kilőve, mivel elhatároztam, hogy most már független leszek. Jó is volt ez az elhatározás fél évig, amikor is eléggé karcsú lett anyagi bázisom. Ekkor már igazából bármelyik jó lett volna a három közül, de nem adtam fel a reményt, hogy mint oktató is el tudok helyezkedni. E mellett szólt, hogy néhány rövid munkát sikerült is megcsípni pár alkalommal, de ezek csak a pillanatnyi angyagi helyzetemet javították.
Hosszas töprengés után ismét felhívtam a Clifford Wallace nevű vendéglátós ügynökséget, hogy ugyan tudnának-e egy kis munkát adni. Ez Szeptember elején volt, így sokra nem számítottam. Itt is bejött, hogy reménykedj a legjobban, de készülj a legrosszabbra. Jó vagy sem, December végéig szinte folyamatosan dolgoztam velük és a Benchmarque ügynökséggel, valamint tanítottam is. A pénz nagyon jól jött, hiszen kiegyenlítettem a hitelkártyám tartozását, de az utosó hetekben már annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam normálisan aludni.

Jött a Január és a rendezvényes munka szinte nullára csökkent, a kurzus amit tanítottam is befejeződött, így a Szeptembertől kimaradt szabadnapok egyszerre jöttek be. Szuper, már csak az a kérdés, hogy miként finanszírozzam a mindennapi kiadásokat. A diákügynökség hoz valamennyi bevételt, de még nem futott fel annyira, hogy csak abból meg lehetne élni, ezért hozzákezdtem pár projecthez. Vendéglátós vido-könyv, Koktélos hangos-könyv, valamint pár egyéb ötlet. Persze, hogy egyik sem lett még befejezve, de a Koktélos hangos-könyv, már tényleg közel jár a nyilvánosságra kerüléshez. A linket már élővé tettem, hátha valakit a késöbb látogatók közül érdekelni fog. The Cocktail Help néven fut és remélem, hamarabb fogok írni, mint egy újabb év és akkor majd beszámolok a fejleményekről.

Január közepétől elkezdtem rendszeresen tanítani egy vízumgyár kategóriába eső oktatási intézményben. Indiai vezetőség, indiai tanárok és indiai diákok. Fő, hogy sokat tanuljanak. ;o) Ide egy barátom ajánlására kerültem be. Sokat nem kell erőltetnem magam, mivel már az első alkalommal megalapoztam a hírnevemet. A teszten mindenki átment, mivel olyan könnyűek voltak a kérdések, hogy akik nem is jöttek be az órára ahol hasonló kérdésekkel gyakoroltunk, azok is legalább 60%-ra teljesítettek. Következő lépés egy 10 perces előadás volt, ahol annyira elnéző voltam a rövid felkészülési idő miatt, hogy még akkor is átengedtem őket, ha csak halvány fogalmuk volta a kérdéskörről. Itt is mindenki átment. Gondolták, na itt ez a jólelkü idióta, vegyük akkor hülyére az utolsó project-nél, úgyis ez az utolsó vizsga mielőtt befejezzük a két évet. Nos ez nem igazán jött össze. 26 diákból 18 sikeresen elvágódott, mivel a 20-25 oldalas munkák 3-4 fős csoportonként egy az egyben másolatok voltak. Az már csak hab a tortán, hogy nem egymásról másolták, hanem régebben végzettektől kapták meg az anyagot. Mindenki mástól kérte el, de mivel anno azok is másolták egymásról, most elég csúnya hatása lett. Olyanok adtak be azonos munkát, akik a két év alatt egy szót sem beszéltek egymással. Hát ez a szívás, illetve az, hogy a pótvizsgadíjakat $50-ről $200-ra emelték.

Hogy egy kis aktualitásról számoljak be, ismét esik. Ez már csak azért is fontos, mert annyi csapadék hullott idén, mint 20 év alatt egyszer sem. Ennek egy ide látogató magyar pár ismerősömék nem igazán örültek, mivel a 4 hét nyaralásukból 3 hétig esett. Akár Angliában eltölthették volna ezt az időt, bár valószínüleg kevesebbet esett volna. Gondolom őket nem dobja fel, hogy a víztározók szintje megemelkedett annyira, hogy már politikai viták bontakoztak ki, hogy minek is kell a vízhiánnyal foglalkozni, ha ingyen vízhez jut Sydney.

Mára ennyi, de talán most már összeszedem magam és fogok írni.