Vége a szünidőnek és vége a hallgatásnak. A kettőnek semmi köze egymáshoz, mégis el kell kezdeni valahogy ennyi idő után a beszámolómat.

A kevéske szabadidőmben meg szoktam látogatni néhány blogot és azok "gyakoriságából" is arra a következtetéser kellett jutnom, hogy mindenkinél eljön az az idő, amikor a dolgok "megszokottá" válnak. Nem csodálkozunk rá a kezdeti dolgokra, nincs miről írni. A hazautazókkal beszélgetve is azt a következtetést kell levonnom, hogy aki 3-4 hónapnál tovább van kint, az elkezd egy majdnem normális életet kialakítani, beleszokik a dolgokba, amit tudnak, hogy itt kell hagyni, ha csak tanulni jöttek ki, de ennek ellenére nehéz itthagyni és hazaindulni. Többen dolgoztak hajón, ahol még ennél is hosszabb időt töltöttek, ennek ellenére ez nem olyan. Azért érdekes számomra most ez a téma, ugyanis, augusztus elején befejezem a sulim első és kifizetett szakaszát és most kell befizetnem a következő tandíajat, valamint meghosszabbítanom a vízumomat. Sokan mondják, hogy bánják, hogy hazamentek, mások pedig otthon /Magyarországon ;o)/ találták meg elképzeléseiket. Mivel a vendéglátást csak "átmeneti megoldásnak" tartom a váltáshoz, nem érzem úgy, hogy itt kellene maradnom. Ez ugyan nem jelenti azt sem, hogy mindenképpen Mo.-on fogom megtalálni az álmaimat. Ez már csak azért is kérdéses, mert itt folyamatosan változnak (természetesen ez otthon is így volt) a tervek. Itt sem könnyű az élet, még ha annak is tűnhet külső szemlélőként. Forintra átszámolva jó pénzt lehet keresni olyan munkával is, amit otthon csak "végszükség" esetén végeznél, de ebből itt el lehet éldegélni. Mondták már rám, hogy későnérő típus vagyok, de ez van. Kicsit megfordítva élem az életem, mint mások, előbb volt saját cégem, és csak azután lettem alkalmazott. Előbb teremtettem meg az egzisztenciámat és csak utána indultam neki a világnak és adtam fel mindent.

Írás és tévézés közben jutottunk el arra a pontra, hogy Rita megölte az első csótányát. 5-6 perc "gyengéd" figyelmeztetés után sem hallgatott a szép szóra, ezért megtapasztalhatta a hatalmasok elnyomását. Az elnyomás nem is igazán a jó szó, mivel a padlószőnyegbetiprás lenne a helyes kifejezés. Olyan vehemenciával vetette bele magát az "öldöklésbe", hogy Szabi és én is majdnem a földön fetrengtünk a röhögéstől.
Egyébként most megy az "Én a kém" című film a Showtime-on. Elég sok részt Mo-on forgattak, ezért "különös figyelemmel" nézzük a filmet. Az ajtón éppen a szállítási igazgató feliratot fedeztük fel, valamint jó volt látni a Gellért Hotelt és a Szabadság Hidat. Pillanatnyilag a Várat és a Lánc Hidat mutatták. Kicsit kezd rádiót sportközvetítésre hasonlítani. ;o)) Az kicsit lejáratás, hogy Eddie Murphy-t Barkas-sal rabolják el, de ez már csak így van a "balkánon".
A filmeknél maradva, megnéztem a Shrek2-t. Fergeteges. Hihetetlen, hogy miket lehet számítógéppel létrehozni. Nagyon jók a poénok, bár kérdéses számomra, hogy mennyire szól a gyerekeknek és mennyire a felnőtteknek. Nekem mindenesetre bejött. Kíváncsi lennék rá magyar szinkronnal is, mert az néha még az eredetinél is jobb. Mellesleg jobban megértem. ;o)

Mivel csütörtökön bezárt a Double Bay Hungarian Steak House, többet fogom gyakorolni az angolt, mivel a következő munkahelyemen már (arányaiban) kevesebb magyarral fogok dolgozni. Azért nem mondhatom, hogy magyarok nélkül, mert az már biztos, hogy Szabival egy csapatban fogok nyomulni. Ja, el is felejtettem írni, hogy a Luna Park-ba fogok rendezvényeken felszolgálni. Ez azt jelenti, hogy fel kell adnom az eddigi jó kis hamburger és krumplisütést, mivel nem dolgozhatok egyszerre a rendezvényeken és a kajás részlegen is. Sajnálom, mert jó fejekkel ismerkedtem meg "sütögetés" közepette. Igaz, hogy mostanában már általában csak a kiadással és a pénztárgéppel kellett foglalkoznom és a mostani supervisor-t sem nagyon kedveltem, de ez csak átmeneti dolog lett volna.

Jópofa dologgal ismerkedtem meg a minap. Sushi train. Az ötlet annyira egyszerű, hogy már briliánsnak is lehetne nevezni. Egyébkén a Johny English című, Mr. Bean-es filmben is lehet látni. Az ételek kis adagokban érkeznek egy végtelenített futószallagon és mindenki elveheti a neki tetsző és árban is megfelelő inyencséget. A tányéroknak különböző színű pereme van és gyüjtögetni kell őket, miután elfogyasztottad a rajta tálalt ételt. A falon ki vannak rakva a színeknek megfelelő árak, így már az étkezés közben ki tudod kalkulálni a számlád végösszegét.

Kapcsolódási pontként használva a vonatokat, ismét kitérek a késésekre. Nevetséges szinten van a menetrend és a valóságos érkezés közötti különbség. Az állomásokon általában ki van írva, hogy mikor érkezik a következő szerelvény. A legdúrvább eddig az volt, hogy 10 perces várakozási idővel indultunk, amiből az idő előrehaladtával 15 perc lett, majd csökkenni kezdett a hátralevő idő. Ez már döfi, csak percek kérdése. Erre bemondják, hogy a következő vonat nem áll meg az állomáson, mert technikai próbléma lépett fel. Mindez alig 25 perccel az után, hogy elkezdtem várakozni. Még szerencse, hogy a főnököm is tudja, hogy mennyire "kiszámítható" a közlekedés és ezért nem volt nagyon kiakadva. További negatívum, hogy a világ (vezetékes)telefonvonalilag egyik legjobban ellátott országában nincs térerő az alagutakban, csak az állomásokon.

Lassan haladok az írással, mert már a I ROBOT című film készítését taglalják a TV-ben. Ismét csak a hihetetlen jut eszembe, mint jelző. Nagyon kiváncsi vagyok a filmre. Egyébként is szeretem a tudományos-fantasztikus irodalmat és filmeket, de ez elég jónak igérkezik. A Spiderman2-ről ezt már nem mondhatom el. Mivel ez tünt a legnormálisabb filmnek, megnéztem a moziban, kihasználva a szabadnapomat. A felejthető kategóriába sorolnám.

A legutóbbi felvetettem a levelezési listán a síelés gondolatát, de senki nem reagált rá. Mi van, csak hullámlovasok jönnek Sydney-be? Találtam egy olyan akciót, hogy augusztusban, egyéni utazással, 3 nap kifizetése mellett +2 napot adnak $35-ért. Mivel péntek és szombat nem lehet az extra nap, ezért vasárnap kellene indulni, de számításaim szerint így sem kerülne fejenként $700-ba a szállás, étkezés, sí és felszerelésbérlés, síbérlet, utazás. Egyébként az első gondolatom egy Új Zélandra tett látogatás, helikopteres síeléssel egybekötve volt, de az még 3 napra is verte a $2000-t. Azért ettől még egy kicsit messze áll a keresetem. ;o(

Elmentem megnézni a World Press fotókiállítást. Mivel elég "érzékeny" vagyok, egyes képek túl mélyen érintettek, ami végülis a célja, de ennek ellenére néha úgy érzem, hogy túl sokat tudunk a világról és a világ szenvedéseiről. Ha rendbejön az internet, fogok képeket is feltenni, mert így egy kissé furának tünhetnek a leírtak. Érzékeltetésként, elég sok kép a halálról és a háborúkról szolt. Az egyik legdurvább az volt, amikor egy fekete afriakai területen, valaki az utcán, a két fülénél tartva nézeget egy levágott fejet. Cuki.

Bálnanézésre adtam a fejem. Nem a legjobb időpontot választottam, de nem sok lehetőség volt, mert vagy suliban vagyok, vagy dolgozom, vagy akivel mentem, annak volt hasonló elfoglaltsága. Az idő nem volt valami kegyes hozzánk, mert annyira szeles és hullámos volt a tenger, hogy a csapat 80%-a hányópozíciót foglalt el. Mondtam is a kisérőmnek, hogy büszkék lehetünk magunkra, hogy a fentmaradő 20%-ban voltunk. Videót néztünk a kihajózás alatt és olyan képeket is mutattak, hogy a hajóról kihajolva meg lehetett érinteni a bálnát. Ez azért nagy szó, mert a törvény szerint (azt hiszem) 100 méternél nem lehet jobban megközelíteni a bálnát, DE, ha ő jön oda, az teljesen más. ;o) Nekünk ilyenben nem volt részünk. Egyszer bukkant ki a hátuk kb. 5-6 méterre, amiről csak egy jó képet tudtam csinálna, utána csak a messze fellövelő vizet, láttuk. Más alkalmakkor még ki is ugrálnak a vízből. Újra el kell menni, bár a $75-os diákjegy nem mondható valami olcsónak.

Ennél sokkal jobb képeket sikerült egyik éjszaka egy oposzumról készítenem. Nagyon szelíd volt és éppen a kirakot kajáját fogyasztotta a Hyde Park-ban, mikor megláttam. Eleinte nem engedett közel, de aztán rájött, hogy csak egy újabb, idióta turista vagyok, ezért nem foglalkozott velem a továbbiakban. Kicsit később patkánypajtás is előkerült, hogy megosztozzanak a kaján. Róla is csináltam egy képet, de ő már nem volt annyira aranyos. Nem szeretném, ha meglátogatna a park melletti lakásunkban. Úgy mászott a fán, hogy nem csodálkoznék, ha a 28. emelet sem jelentene neki akadályt.

Az új és egyben volt Steak House-os kollégákkal elmentünk a Brodway Hotel csütörtöki karaoki partyjára. Elég későn értünk oda, mert megint csak munka után tudtunk elindulni, de nem bántuk meg. Annyira jó hangulat volt, hogy igazából csak javasolni tudom mindenkinek, hogy keresse fel. Régen szórakoztam ilyen jól.
 
Mára ennyi "mese" került terítékre, hogy legyen mit olvasgatni, ha már a Pöttyös Pannát és a Futrinka utcát a 80-as évek szülöttei oly kevesen ismerik. ;o))