vasárnap, március 07, 2010

Gondoltam közlöm, hogy megkaptuk az Ausztrál állampolgárságot, így most az útlevél intézése van folyamatban. Nem kell megijedni, már ha valaki megijedt, mindketten megtartottuk a Magyar állampolgárságot.
Képek nincsenek, mivel a ceremónia egy sörsátorban volt lebonyolítva egy hétvégi búcsú keretében, illetve nem is hívtunk senkit, mivel arra számított Frida, hogy egy kézfogás után kitessékelnek minket egy irodából. Én igazából semmire sem számítottam, így nem ért meglepetésként, hogy a közel 100 új állapolgár mellett még párszáz emberke bóklászott a sörsátorban, ahol a büfék és az italkimérések voltak. Megvolt az Ausztrál hangulat. ;o)

Kezd lassan szokásommá válni, hogy évente írok. Nem valami szuper gyakori, de azért életben tartja az oldalt. (Remélem.)

5,5 év után végre hazalátogattam a magyar nyárba. Mivel Frida családjával még nem találkoztam és Frida sem találkozott édesanyámon kívül a családommal, a 3 hét folyamatos rohangálással telt. Jól is jött, hogy odafelé megálltunk pár napra Hong Kong-ban, illetve visszafelé Jordániában. Mindkettőt csak ajánlani tudom, annak ellenére, hogy teljesen eltérő kultúra.
Az otthoni élményekről csak annyit, hogy mindenkinek nagyon köszönöm a szíveslátást és azt a kedvességet, amivel minket fogadtak. Minkét család nagyon szuper volt. Sajnálom, hogy ennyi ideig kellett várniuk, hogy megismerjenek minket, illetve egymást.
Külön köszönet illeti Szilárdot, aki pár éve nálunk is megfordult, hogy az osztálytalálkozónkat egy héttel elcsúszatta, így én is ott tudtam lenni. Nagyon jó volt találkozni olyanokkal, akikkel lassan 20 éve láttuk egymást utoljára.
Néhány volt kolegámra is jutott pár perc az otthonlét alatt.
Jó lett volna eljutni Fridával együtt a Csokoládé Múzeumba, de ami késik, nem múlik. Valamit a következő hazautazásunkra is hagyni kellett. ;o)
Az még nem biztos, hogy mikor lesz az a bizonyos utazás, de nem szeretnék újabb 5,5 évet várni.

Még márciusban, ami szinte hihetetlen, hogy egy éve volt, kiléptem a Gastronomy-tól és ezerrel belevetettem magam a Virtuális Diákügynökség kiépítésébe. Az ötlet jó és működne is, csak elég rosszkor kezdtem bele, mivel a bevándorlási jogszabályokat erősen változtatják és nem a diákok számára előnyösen. Iskolák mennek csődbe, várnak már hónapok óta a kurzusaik elismerésére ami azzal jár, hogy nem vehetnek fel új diákokat, valamint hatalmas számban utasítanak vissza vízumkérelmeket. Mindezek oda vezettek, hogy újra munkát kellett vállalnom és csak részmunkaidőben csinálni a diákügynökséget.
Étterem, bár, kávézó kilőve, mivel elhatároztam, hogy most már független leszek. Jó is volt ez az elhatározás fél évig, amikor is eléggé karcsú lett anyagi bázisom. Ekkor már igazából bármelyik jó lett volna a három közül, de nem adtam fel a reményt, hogy mint oktató is el tudok helyezkedni. E mellett szólt, hogy néhány rövid munkát sikerült is megcsípni pár alkalommal, de ezek csak a pillanatnyi angyagi helyzetemet javították.
Hosszas töprengés után ismét felhívtam a Clifford Wallace nevű vendéglátós ügynökséget, hogy ugyan tudnának-e egy kis munkát adni. Ez Szeptember elején volt, így sokra nem számítottam. Itt is bejött, hogy reménykedj a legjobban, de készülj a legrosszabbra. Jó vagy sem, December végéig szinte folyamatosan dolgoztam velük és a Benchmarque ügynökséggel, valamint tanítottam is. A pénz nagyon jól jött, hiszen kiegyenlítettem a hitelkártyám tartozását, de az utosó hetekben már annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam normálisan aludni.

Jött a Január és a rendezvényes munka szinte nullára csökkent, a kurzus amit tanítottam is befejeződött, így a Szeptembertől kimaradt szabadnapok egyszerre jöttek be. Szuper, már csak az a kérdés, hogy miként finanszírozzam a mindennapi kiadásokat. A diákügynökség hoz valamennyi bevételt, de még nem futott fel annyira, hogy csak abból meg lehetne élni, ezért hozzákezdtem pár projecthez. Vendéglátós vido-könyv, Koktélos hangos-könyv, valamint pár egyéb ötlet. Persze, hogy egyik sem lett még befejezve, de a Koktélos hangos-könyv, már tényleg közel jár a nyilvánosságra kerüléshez. A linket már élővé tettem, hátha valakit a késöbb látogatók közül érdekelni fog. The Cocktail Help néven fut és remélem, hamarabb fogok írni, mint egy újabb év és akkor majd beszámolok a fejleményekről.

Január közepétől elkezdtem rendszeresen tanítani egy vízumgyár kategóriába eső oktatási intézményben. Indiai vezetőség, indiai tanárok és indiai diákok. Fő, hogy sokat tanuljanak. ;o) Ide egy barátom ajánlására kerültem be. Sokat nem kell erőltetnem magam, mivel már az első alkalommal megalapoztam a hírnevemet. A teszten mindenki átment, mivel olyan könnyűek voltak a kérdések, hogy akik nem is jöttek be az órára ahol hasonló kérdésekkel gyakoroltunk, azok is legalább 60%-ra teljesítettek. Következő lépés egy 10 perces előadás volt, ahol annyira elnéző voltam a rövid felkészülési idő miatt, hogy még akkor is átengedtem őket, ha csak halvány fogalmuk volta a kérdéskörről. Itt is mindenki átment. Gondolták, na itt ez a jólelkü idióta, vegyük akkor hülyére az utolsó project-nél, úgyis ez az utolsó vizsga mielőtt befejezzük a két évet. Nos ez nem igazán jött össze. 26 diákból 18 sikeresen elvágódott, mivel a 20-25 oldalas munkák 3-4 fős csoportonként egy az egyben másolatok voltak. Az már csak hab a tortán, hogy nem egymásról másolták, hanem régebben végzettektől kapták meg az anyagot. Mindenki mástól kérte el, de mivel anno azok is másolták egymásról, most elég csúnya hatása lett. Olyanok adtak be azonos munkát, akik a két év alatt egy szót sem beszéltek egymással. Hát ez a szívás, illetve az, hogy a pótvizsgadíjakat $50-ről $200-ra emelték.

Hogy egy kis aktualitásról számoljak be, ismét esik. Ez már csak azért is fontos, mert annyi csapadék hullott idén, mint 20 év alatt egyszer sem. Ennek egy ide látogató magyar pár ismerősömék nem igazán örültek, mivel a 4 hét nyaralásukból 3 hétig esett. Akár Angliában eltölthették volna ezt az időt, bár valószínüleg kevesebbet esett volna. Gondolom őket nem dobja fel, hogy a víztározók szintje megemelkedett annyira, hogy már politikai viták bontakoztak ki, hogy minek is kell a vízhiánnyal foglalkozni, ha ingyen vízhez jut Sydney.

Mára ennyi, de talán most már összeszedem magam és fogok írni.

Nincsenek megjegyzések: